Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

Z 6 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a Z 6 fényképezőgép „C” firmware-ének 3.70-as verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a fényképezőgépen található [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • A 2.10-es vagy régebbi firmware-verzióról történő frissítéshez XQD memóriakártya és kártyaolvasó szükséges. A 2.20-as vagy újabb firmware-verzióról történő frissítéshez XQD memóriakártya és kártyaolvasó, vagy CFexpress kártyaolvasó és az aktuális firmware-verzióval történő használatra jóváhagyott CFexpress memóriakártya szükséges.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
A „C” 3.60-as firmware-verzió 3.70-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Módosítottuk a vezeték nélküli kapcsolat esetén megjelenő alábbi beállítások alapértékét:
    • - Titkosítási kulcsok
    • - A fényképezőgép alapbeállításainak visszaállítása után megjelenő jelszó
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt a fényképezőgép és az MC-N10 néhány gombja nem reagált, amikor a felhasználó az MC-N10 kioldógombját használta videofelvétel elindítására vagy leállítására.
Változások az előző verziókhoz képest
A „C” 3.50-as firmware-verzió 3.60-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá váltak az MC-N10 vezeték nélküli markolatok.
A „C” 3.40-as firmware-verzió 3.50-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Az [EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ] f2 Egyéni beállításában [Egyéni vezérléskiosztás] a vezérlőkhöz rendelhető funkciók köre kibővült az [Élességpozíció mentése] és az [Élességpozíció előhívása] lehetőséggel. 2022. október 20-i állás szerint az említett funkciók a következő objektívekkel használhatók:
    • - NIKKOR Z 70-200mm f/2.8 VR S
    • - NIKKOR Z 100-400mm f/4.5-5.6 VR S
    • - NIKKOR Z 400mm f/2.8 TC VR S
    • - NIKKOR Z 400mm f/4.5 VR S
    • - NIKKOR Z 800mm f/6.3 VR S
  • • Javítottunk a memória előhívása közben végrehajtott automatikus élességállítás eredményességén, biztosítva, hogy egyik élességállítási módban se változzon az élességpozíció, még akkor sem, ha a felhasználó az élességpozíció előhívása közben félig lenyomja a kioldógombot.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Az [EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ] f2 Egyéni beállításában [Egyéni vezérléskiosztás] kiválasztott beállítások esetenként nem a várt eredményt hozták, amikor valamely Felhasználói beállítások mód volt érvényben.
    • - A [FÉNYKÉPEZÉS MENÜ] [Vakuvezérlés] > [Vezeték nélküli vakuzás beállításai] menüpontjában kiválasztott [Optikai/rádiós AWL] beállítás esetenként [Optikai AWL] beállításra változott, amikor a felhasználó SB-500 vakuegységet használt vezeték nélküli távvezérlővel.
A „C” 3.31-as firmware-verzió 3.40-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá váltak:
    • - az FTZ II bajonett adapterek,
    • - a NIKKOR Z 24-120mm f/4 S objektívek,
    • - a NIKKOR Z 28-75mm f/2.8 objektívek, és
    • - a NIKKOR Z 400mm f/2.8 TC VR S objektívek.
  • • Kevésbé valószínű, hogy felvételkészítés közben vibrálás tapasztalható a kijelzőn, amikor a felhasználó alacsony fényviszonyok között N-Log vagy RAW felvételt rögzít külső HDMI videokészülékre.
  • • Javult a szemérzékelés teljesítménye Automatikus AF mező módban.
  • • Gyakoribbá vált az arc-/szemérzékelés és témakövető AF közben megjelenített élességpont frissítése.
  • • Javult az arc-/szemérzékelés teljesítménye és a téma láthatósága a külső vakuval készített képeken.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Esetenként a fényképezőgép lefagyott, amikor a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ Picture Control beállítása menüpontjában az Automatikus beállítás volt érvényben.
    • - Néha előfordult, hogy a fényképezőgép túllépte a VIDEOFELVÉTEL MENÜ ISO érzékenység beállítása > Legnagyobb érzékenység pontjában megadott értéket.
A „C” 3.30-as firmware-verzió 3.31-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá vált a NIKKOR Z MC 50mm f/2.8 és a NIKKOR Z MC 105mm f/2.8 VR S objektívek használata.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amelynek következtében a fényképezőgépen futó firmware 3.30-as verzióra frissítése után esetenként előfordult, hogy az FTZ bajonett adapterrel rögzített bizonyos F-bajonettes objektívek zoomgyűrűjének vagy élességállító gyűrűjének elforgatásakor felerősödött a rekeszállító mechanizmusok által keltett zaj.
A „C” 3.20-as firmware-verzió 3.30-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • A BEÁLLÍTÁS MENÜ kibővült az Élességpozíció mentése beállítással. A Be lehetőség kiválasztása esetén a fényképezőgép kikapcsolásakor érvényben lévő élességpozíció a fényképezőgép következő bekapcsolásakor újra érvénybe lép. Ez a funkció csak akkor használható, amikor automatikus élességállítást támogató Z-bajonettes objektívet rögzített a fényképezőgépre.
  • • Az f2 Egyéni beállítás (Egyéni vezérléskiosztás) Videofelvétel gomb beállításához hozzárendelhető funkciók kibővültek a Hangos jegyzet lehetőséggel. A Hangos jegyzet funkció hozzárendelése esetén a videofelvétel gombbal kép megjelenítésekor rögzíthet és lejátszhat egy legfeljebb körülbelül 60 másodperces hangos jegyzetet.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt a fényképezőgép esetenként lefagyott, amikor a felhasználó megszakította a time-lapse videofelvételt.
A „C” 3.12-es firmware-verzió 3.20-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • A RAW videó kimenet egy díjköteles szolgáltatásként biztosított frissítés igénybe vétele esetén használható, * e szolgáltatáson keresztül a 3.20-as firmware-verzió támogatja a Blackmagic Design külső videofelvevőket (jelenleg a Video Assist 5″ 12G HDR és a Video Assist 7″ 12G HDR modellt). Amennyiben már megvásárolta fényképezőgépéhez a RAW videó kimenet frissítését, a Blackmagic Design külső videofelvevők támogatása automatikusan elérhetővé válik, miután a fényképezőgépen futó firmware-t frissítette a 3.20-as verzióra.
  • • Az Apple Final Cut Pro X (10.4.9-es vagy újabb verzióinak) felhasználói a díjköteles szolgáltatásként biztosított RAW videó kimenet frissítésének igénybe vétele esetén most már beállíthatják az ATOMOS NINJA V külső videofelvevőre továbbítani kívánt ProRes RAW felvételek ISO érzékenységét, kijelzését és színhőmérsékletét. *
    • < RAW kimenettípus kiválasztása >
    • RAW videó készítése előtt a csatlakoztatott felvevőkészülék típusa alapján válassza ki a megfelelő beállítást a BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI > Speciális > RAW output options > RAW output type menüpontjában: válassza a Type A beállítást NINJA V felvevőkhöz és a Type B lehetőséget Video Assist felvevőkhöz.
  • • Támogatottá vált a NIKKOR Z 50mm f/1.2 S objektívek használata.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - NIKKOR Z objektív használata esetén néha előfordult, hogy az élességállító gyűrű vagy (ha az Élességállítás (M/A) beállítást rendelték hozzá a vezérlőgyűrűhöz) a vezérlőgyűrű elforgatása esetén sorozatkészítéskor nem aktiválódott a kézi élességállítás.
    • - Az expozíció jelző nem jelent meg M módban, amikor a felhasználó nem-CPU objektívet rögzített FTZ bajonett adapteren keresztül.
    • - A készülék nem választott ki bizonyos rekeszértékeket, amikor a felhasználó az alábbi objektívek vezérlőgyűrűjének elforgatásával videó módban rögzítette a rekeszt:
      • ▹ NIKKOR Z 24-50mm f/4-6.3
      • ▹ NIKKOR Z 24-200mm f/4-6.3 VR
      • ▹ NIKKOR Z DX 16-50mm f/3.5-6.3 VR
      • ▹ NIKKOR Z DX 50-250mm f/4.5-6.3 VR
  • • NIKKOR Z objektív használatakor esetenként sorozatkészítés során nem várt rekeszértékek jelentek meg M módban, ha a felhasználó olyan sorozatkészítési beállítást választott, amely módosította a rekeszt.
  • • A motoros rekesz vezérlői néha nem reagáltak, miután a készenléti időzítő hosszú ideig működött videó módban.
  • * A RAW videó kimenet frissítését díjköteles szolgáltatásként biztosítjuk. További tájékoztatásért forduljon egy hivatalos Nikon szervizhez.
A „C” 3.11-es firmware-verzió 3.12-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Kiküszöböltük a 3.10-es és a 3.11-es firmware-verzió működésében tapasztalt hibát, amelynek következtében az AF finomhangolása > Mentett érték menüpontban megadott finomhangolási értékek nem kerültek megfelelően alkalmazásra képek készítésekor.
A „C” 3.10-es firmware-verzió 3.11-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Kiküszöböltünk egy problémát, amely akkor állt elő, amikor a fényképezőgépet két akkumulátort tartalmazó MB-N10 akkuegységgel és az A foglalatba helyezett EN-EL15 vagy EN-EL15a akkumulátorral használták; ilyenkor ugyanis esetenként előfordult, hogy a fényképezőgép nem váltott át a B foglalatban lévő akkumulátorra, amikor az A foglalatban lévő akkumulátor lemerült.
A „C” 3.00-ás firmware-verzió 3.10-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá váltak a Nikon Z-bajonettes TC-1.4x/TC-2.0x telekonverterek.
  • • Támogatottá váltak az F-bajonettes objektívre telepített firmware frissítései. Az F-bajonettes objektívre telepített firmware frissítéseket az FTZ bajonett adapter 1.10-es firmware verziója támogatja.
  • • Néhány f/-szám érték megjelenítése módosult, ha az expozíció 1/3 Fé lépésközzel kerül beállításra (az f/1.2 érték most f/1.3-ként jelenik meg). 2020. július 21-től kezdve ez a NIKKOR Z 58 mm f/0.95 S Noct objektívekre vonatkozik.
  • • A sorozatkészítés lépésköze most már megfelelően használható expozíció rögzítéssel, Folyamatos H (bővített) kioldás módban AE expozíciósorozat készített fényképek esetén.
  • • Atomos Open protokollal kompatibilis külső felvevő csatlakoztatása esetén a videofelvétel most már a fényképezőgép vezérlőivel elindítható és megállítható, amennyiben az alábbi feltételek mindegyike teljesül:
    • - A fényképezőgép videó módban van, és a felvevőt HDMI-n keresztül csatlakoztatja.
    • - A gépben memóriakártya található.
    • - A BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI > Speciális pontja alábbi elemeit választotta:
      • ▹ Külső eszköz rögzítésvezérlése > Be
      • ▹ Kimenet adatmélysége > 10 bites
      • ▹ N-log beállítás > Ki
    • - A VIDEOFELVÉTEL MENÜ Képméret / képkockaseb. pontjában a 3840 x 2160; 30p/25p/24p lehetőséget választotta.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - A fényképezőgép-monitoron zöld árnyék vált láthatóvá, amikor a fényképezőgép HDMI-n keresztül külső kijelzőhöz csatlakozott, ha:
      • ▹ a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ Színtér pontjában az Adobe RGB lehetőséget választotta,
      • ▹ az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ egyéni beállítások g2 (Egyéni vezérléskiosztás) „g” csoportjában (Videó) a Kioldógomb > Videók rögzítése lehetőséget választotta,
      • ▹ a BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI > Speciális > Kimenet adatmélysége pontjában a 10 bites lehetőséget választotta,
      • ▹ a BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI > Speciális > N-Log beállítás pontjában a Be (kártyára nem rögzíthető) lehetőséget választotta,
      • ▹ a BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI > Speciális > Nézetsegéd pontjában a Be lehetőséget választotta, és
      • ▹ a fénykép/videó választóval a videó módot választotta.
    • - A kivágás funkció kiválasztása az „álló” (portré-tájolású) képekhez PictBridge használatával nem pontosan tükröződik a nyomtatott képeken.
    • - Ritkán előfordult, hogy az automatikus élességállítás nem kapcsolt be, ha a NIKKOR Z DX 16-50 mm f/3.5–6.3 VR objektívet a fényképezőgép bekapcsolásával egyidejűleg tolta ki.
A „C” 2.20-as firmware-verzió 3.00-ásra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá váltak a ProGrade és a (B típusú) Lexar CFexpress memóriakártyák, valamint teszteltük és jóváhagytuk a (B típusú) SanDisk CFexpress memóriakártyák használatát. További információkért látogasson el a tartózkodási helye szerinti Nikon weboldalra.
  • • Az a4 Egyéni beállítás (Autom. AF mező arc/szemérzék.) kibővült az Állatérzékelés lehetőséggel, amelynek révén automatikus élességállításkor kutyák és macskák esetén is használhatóvá válik az arc- és szemérzékelés. Tehát a fényképezőgép most már képes felismerni a kutyák és macskák arcát, illetve szemét, és rájuk állítani az élességet. Az állati arcérzékelés videó módban is használható (a szemérzékelés viszont nem).
  • • Javult a témakövető AF funkcionalitása (ez a funkció akkor használható, amikor az AF mező mód beállítása az Automatikus AF mező):
    • - A témakövető AF mostantól elindítható a fényképezőgép Fn1 vagy Fn2 gombjával, illetve az objektív Fn1 vagy Fn2 gombjával. A témakövető AF funkciót először hozzá kell rendelni a kívánt vezérlőgombhoz az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f csoportjának (Vezérlők) f2 Egyéni beállításában (Egyéni vezérléskiosztás) vagy a g2 Egyéni beállításban (Egyéni vezérléskiosztás).
    • - Amikor fénykép módban az AF-C (folyamatos motoros automatikus élességállítás) beállítás van érvényben, a témakövető AF működése az alábbiak szerint módosul:
      Amennyiben a felhasználó az AF-ON gomb megnyomásával vagy a kioldógomb félig történő lenyomásával elindítja a témakövető AF funkciót, a témakövetés a gomb felengedésekor leáll. Miután a gomb felengedésével leállította a témakövetést, helyreáll a témakövetés elindítása előtt érvényben lévő élességpont. E módosítás célja, hogy a készülék viselkedését a digitális SLR fényképezőgépek 3D követés funkciójának működéséhez igazítsuk.
  • • Az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f csoportjának (Vezérlők) f2 Egyéni beállítása (Egyéni vezérléskiosztás) kibővült az Objektív Fn2 gombja menüponttal, amelyben kiválasztható az egyes Z-bajonettes objektíveken lévő Fn2 gomb funkciója (2020. február 12-től, kizárólag a NIKKOR Z 70–200mm f/2.8 VR S objektívek esetében).
  • • Támogatottá vált az egyes Z-bajonettes objektíveken lévő élességállítási határérték-kapcsoló használata (2020. február 12-től, csak NIKKOR Z 70–200mm f/2.8 VR S objektívek esetében).
  • • A fényképezőgép immár gyorsabban reagál a kézi élességállításra, amikor a felhasználó automatikus élességállítás során elforgatja a Z-bajonettes objektív élességállító vagy vezérlőgyűrűjét. A vezérlőgyűrű azonban csak akkor tölti be ezt a szerepet, ha előzőleg hozzárendelték az Élességállítás (M/A) funkciót.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - A Kereső fényereje beállítás kézi módosítása esetén a készenléti időzítő újraindításakor esetenként módosult a fényerő.
    • - Az iOS 13 rendszert futtató iOS készülékeken a párosítás befejeződését követően esetenként megjelent egy Bluetooth-párosítási kérés.
    • A fényképezőgép NVM Express meghajtójához tartozó nyílt forráskódú szoftver licencéről a következő dokumentumban tájékozódhat: „BSD License (NVM Express Driver)”.
A „C” 2.10-es firmware-verzió 2.20-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá váltak a B típusú Sony CFexpress memóriakártyák.
    • A fényképezőgép NVM Express meghajtójához tartozó nyílt forráskódú szoftver licencéről a következő dokumentumban tájékozódhat: „BSD License (NVM Express Driver)”.
  • • Támogatottá vált a torzításvezérlés AF-S NIKKOR 120–300 mm f/2.8E FL ED SR VR F-bajonettes objektívekkel való használata.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt színes vonalak jelentek meg a kijelző alján, amikor a felhasználó a demó módban FX (36 × 24) képterület-beállítással készített képeket 100% feletti nagyításban tekintette meg.
A „C” 2.01-es firmware-verzió 2.10-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá vált az optikai VR funkció NIKKOR Z DX 16–50 mm f/3.5–6.3 VR és NIKKOR Z DX 50–250 mm f/4.5–6.3 VR Z-bajonettes objektívekkel való használata. Ezen objektívek csatlakoztatása esetén az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ d (Fényképezés/kijelzés) csoportjának d5 Egyéni beállításában (Zár típusa) található Mechanikus zár beállítást letiltja a rendszer, így csak az Automatikus és az Elektronikus első redőny zár lehetőség választható.
  • • Az ISO érzékenység immár módosítható az objektív vezérlőgyűrűjével, és az ISO érzékenység beállítást felvettük az Egyéni beállítások menü f (Vezérlők) csoportjának f2 Egyéni beállításában (Egyéni vezérléskiosztás) található Objektív vezérlőgyűrűje menüpont beállítási lehetőségei közé.
  • • 2019. november 14-től kezdve a NIKKOR Z 24–70 mm f/2.8 S és a NIKKOR Z 58 mm f/0.95 S Noct objektívek információs kijelzőjének rekesz kijelzése A és M módban egyaránt mutatja az aktuális rekeszértéket és a szomszédos rekeszértékeket.
  • • Amikor a felhasználó az Autom. ISO érz. szabályozás menüpontot Be értékre állította, miközben a Vaku mód beállítása nem tartalmazott „hosszú záridős szinkront”, a záridő az e1 Egyéni beállításban (Vakuszinkron sebessége) és az e2 Egyéni beállításban (Vakus záridő) megadott értékek közé korlátozódott, ezt a helyzetet azonban a digitális SLR fényképezőgépek képességeinek megfelelően módosítottuk, így a leghosszabb záridő mostantól az Autom. ISO érz. szabályozás > Leghosszabb záridő pontjában megadott értéknek felel meg.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt rendkívül ritka esetben a Képméret/képkockaseb. 1920 x 1080; 120p beállításának használatakor a fényképezőgép nem tudta megfelelően rögzíteni a videókat.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt az elektronikus kereső használata során esetenként fehér vonalak formájában képzaj jelentkezett a kijelző alján.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt videóknál és az élő nézet kijelzőn ritka esetben vékony vízszintes vonalak formájában képzaj jelentkezett a teljes képen.
  • • Kiküszöböltük az alábbi három város tekintetében a BEÁLLÍTÁS MENÜ Időzóna és dátum > Időzóna kijelzőjén megjelenő, UTC időzónával kapcsolatos hibát:
    • Caracas: -4:30 volt, most -4:00
    • Casablanca: 00:00 volt, most +1:00
    • Ankara: +2:00 volt, most +3:00
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt helytelen létrehozási dátum jelent meg a Windows 10 „tulajdonságok” párbeszédablakában a fényképezőgéppel készített videók és time-lapse videók, valamint a fényképezőgép videoszerkesztéshez használatos vezérlőivel készített másolatok esetén.
A „C” 2.00-ás firmware-verzió 2.01-esre történő frissítéséből adódó változások
  • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • • Nagyon ritka esetben előfordult, hogy amikor a fényképezőgép néma fényképezés vagy videofelvétel során az alábbi beállítások mellett arcot érzékelt, lassabban reagált, hibát jelzett vagy teljesen lefagyott.
      • Néma fényképezés
      • - A FÉNYKÉPEZÉS MENÜ AF mező mód menüpontjában az Automatikus AF mező beállítás volt érvényben
      • - Az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ a4 Egyéni beállításában (Autom. AF mező arc/szemérzék.) az Arc- és szemérzékelés be vagy az Arcérzékelés be beállítás volt érvényben
      • Videofelvétel
      • - A VIDEOFELVÉTEL MENÜ AF mező mód menüpontjában az Automatikus AF mező beállítás volt érvényben
      • - Az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ a4 Egyéni beállításában (Autom. AF mező arc/szemérzék.) az Arc- és szemérzékelés be vagy az Arcérzékelés be beállítás volt érvényben
    • • Nagyon ritka esetben előfordult, hogy az alábbi beállítások együttes használatával készített képek alsó része nem a várakozások szerint alakult:
      • - A felhasználó a módválasztó tárcsát AUTO, P vagy A állásba forgatta
      • - A FÉNYKÉPEZÉS MENÜ Képminőség menüpontjának egyik NEF (RAW) beállítása volt érvényben
      • - A FÉNYKÉPEZÉS MENÜ NEF (RAW) rögzítés > NEF (RAW) bitmélység menüpontja a 14 bites értékre volt állítva
      • - Az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ d5 Egyéni beállításában (Zár típusa) az Automatikus beállítás volt érvényben
      • - A felhasználó a kioldási mód/önkioldó gombbal a Folyamatos H (bővített) kioldási módot választotta
A „C” 1.01-es firmware-verzió 2.00-ásra történő frissítéséből adódó változások
  • • Szemérzékelés AF hozzáadva fényképezéshez. A szemérzékelés AF bekapcsolásához válassza az:
    • - az AF-S vagy AF-C elemet a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ Élességállítási mód menüpontjában
    • - Automatikus AF mező elemet a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ AF mező mód menüpontjában
    • - Arc- és szemérzékelés be elemet az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ Egyéni beállítások a4 (Autom. AF mező arc/szemérzék.) menüpontjában
    Ha a fényképezőgép érzékeli a portréalany arcát, az arcot egy borostyán színű szegély határolja az élességpontot jelezve. A portréalany szemének érzékelésekor a szemet, az élességpontot jelző, borostyán szegély veszi körbe. Ha a fényképezőgép egynél több arcot vagy szempárt érzékel, az élességpont mindkét oldalán háromszögek jelennek meg; az élességpont másik arcra vagy szemre helyezéséhez nyomja a multi- vagy segédválasztót balra vagy jobbra.
  • • Javult a kis fényben készített fényképek és videók automatikus élességállítása: -3,5 – 19 Fé (automatikus élességállítás kis fényben -6 – 19 Fé), fénykép módban mérve egyszeri motoros AF mellett (AF-S), ISO 100 és 20 °C f/2 objektívvel.
  • • A következő fejlesztéseket hajtottuk végre a Kioldási mód Folyamatos H (bővített) menüpontjához:
    • - A fényképezés közbeni témaváltásra már nem csak a fókuszálás, hanem az expozíció is reagál
    • - Az átmeneti tároló telítődését követően a sorozat felvételi mód kijelző könnyebben olvasható
  • • Csökkentettük a kijelző kikapcsolásának időtartamát (az elsötétedés ideje), ha a képeket a VISSZAJÁTSZÁS MENÜ Kép megtekintése menüpontjának Be vagy Be (csak monitor) elemeinek kiválasztása mellett készíti.
  • • Az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ d5 eleme, korábban Elektronikus első redőny zár új nevet kapott: Zár típusa, és választhat az Automatikus, Mechanikus zár, és Elektronikus első redőny zár elemek közül. Az Automatikus elem választása esetén a fényképezőgép automatikusan kiválasztja a záridőnek megfelelő zár típusát.
  • • Módosult az élességpont színe az AF-BE gomb megnyomásakor vagy a kioldógomb félig történő lenyomása esetén az Automatikus AF mező kiválasztása és bekapcsolt arcérzékelés és célkövetés mellett.
  • • Átszerkesztettük és felülvizsgáltuk a súgó szövegét.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - A fényképezőgép lefagyott, ha bizonyos műveletek közben HDMI kimenet volt folyamatban a 3840 x 2160 (4K UHD) képméret kiválasztása mellett.
    • - Előfordult, hogy videofelvétel közben a maximum érzékenység legnagyobb értéke átlépésre került M módban az Autom. ISO érz. sz. (M mód) Be elemének kiválasztása mellett, bekapcsolt Aktív D-Lighting esetén.
    • - The items in My Menu would sometimes not display correctly.
A „C” 1.00-ás firmware-verzió 1.01-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Amennyiben a BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI > Speciális > N-Log beállítás elemét Be értékre állítja, videofelvétel során most már a Legnagyobb érzékenység lép érvénybe, ha:
    • - a fényképezőgép P (programozott automatikus), S (záridő-előválasztásos automatikus) vagy A (rekesz-előválasztásos automatikus) módban van, vagy
    • - a fényképezőgép M (kézi) módban van, és a VIDEOFELVÉTEL MENÜ ISO érzékenység beállítása > Autom. ISO érz. sz. (M mód) menüpontja Be értékre van állítva.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt más gyártóktól származó szoftverek helytelenül jelenítették meg az Exif adatokban szereplő, 35 mm-es formátumnak megfelelő gyújtótávolságot azon fényképek esetében, amelyeket FTZ bajonett adapterrel rögzített nem-CPU objektívvel készítettek a BEÁLLÍTÁS MENÜ Nem-CPU objektív adatai menüpontjában megadott gyújtótávolsággal.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amelynek következtében a külső vakuval készített fényképek túlexponáltak lettek, amikor az AF mező mód Automatikus AF mező beállítását alkalmazó vaku módok használatakor arcot érzékelt a készülék.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt a fényképezőgép rögzített vaku esetén helytelen rekeszt választott P (programozott automatikus) módban, amikor a körülmények az f/32 rekeszérték kiválasztását indokolták volna.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely megakadályozta, hogy a rádiós fejlett vezeték nélküli megvilágítással vezérelt vakuegységek 1/100 mp vagy rövidebb záridővel szinkronizáljanak, amikor:
    • - a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ Vibrációcsökkentéses fényképezés menüpontja Be értékre volt állítva, és
    • - az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ d5 Egyéni beállításában (Elektronikus első redőny zár) a Bekapcsol beállítás volt érvényben.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név Z 6 „C” firmware 3.70-as verzió
Támogatott fényképezőgépek Z 6
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–3.60-as verzió
Fájlnév Z_6_0370.bin
Szerzői jog Nikon Corporation
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az alábbi firmware-fájlt számítógépére.
    Győződjön meg arról, hogy számítógépén megtalálható a letöltött firmware-fájl.
    • Z_6_0370.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  2. Kártyaolvasó segítségével másolja a „Z_6_0370.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  3. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  4. Válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  5. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  6. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Megjegyzés: A fényképezőgép NVM Express illesztőprogramjához tartozó nyílt forráskódú szoftver licencét a „BSD License (NVM Express Driver)” részben tesszük közzé.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.