Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.
Z f firmware
Válassza ki operációs rendszerét.
Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.
-
- • Ez a szolgáltatás a Z f fényképezőgép „C” firmware-ének 1.20-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontjában ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját. Nem szükséges letöltenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
- • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
- • A firmware frissítéséhez kártyaolvasó és számítógép szükséges.
- • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
|
- A „C” 1.10-as firmware-verzió 1.20-esre történő frissítéséből adódó változások
-
- • Az első felvétel színhőmérsékletét immár a képponteltolásos fényképezéssel készített képsorozat többi felvételére is alkalmazza a készülék, ha a fehéregyensúly beállítása az [Automatikus] vagy az [Automatikus természetes fény].
- • Módosítottuk a vezeték nélküli kapcsolat esetén megjelenő alábbi beállítások alapértékét:
- - Titkosítási kulcsok
- - A fényképezőgép alapbeállításainak visszaállítása után megjelenő jelszó
- • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
- - Amikor a felhasználó a monitor tárolási helyzetében oldotta ki a zárat, esetenként nem sötétült el a kereső, ha a [Néma mód] [ON] értékre, a [Képminőség] pedig NEF (RAW) vagy RAW + JPEG/HEIF értékre volt állítva.
- - Fényképezés és videofelvétel során esetenként képzaj jelent meg az élő nézet kijelzőjén, valamint a rögzített képek és videók árnyékos területein, amikor a felhasználó [Mély tónusú monokróm] értékre állította a [Picture Control beállítása] menüpontot, és pozitív értéket választott a [Kontraszt], negatív értéket a [Fényerő] beállításhoz.
- - A fényképezőgép néha nem reagált, amikor bizonyos körülmények között rögzített videókat lejátszás közben vissza- vagy előretekert a felhasználó, vagy ehhez hasonló műveleteket végzett.
|
- Változások az előző verziókhoz képest
-
A „C” 1.00-as firmware-verzió 1.10-esre történő frissítéséből adódó változások
- • Támogatottá vált a lassított videofelvétel.
- • Elhárítottuk azt a problémát, amely miatt bizonyos körülmények között nem jelent meg megfelelően a kereső élő nézet kijelzője.
|
- A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
-
- Kapcsolja be a fényképezőgépet.
- A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját.
- Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
- Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
- Termékleírás
-
Név |
Z f „C” firmware 1.20-es verzió |
Támogatott fényképezőgépek |
Z f |
Támogatott firmware-verziók |
„C” firmware 1.00–1.10-as verziók |
Fájlnév |
Z_f_0120.bin |
Szerzői jog |
Nikon Corporation |
Reprodukció |
Nem engedélyezett |
- A fényképezőgépen futó firmware frissítése
-
- Töltse le az alábbi firmware-fájlt számítógépére.
Győződjön meg arról, hogy számítógépén megtalálható a letöltött firmware-fájl.
• Z_f_0120.bin (a fényképezőgép firmware-e)
- Kártyaolvasó segítségével másolja a „Z_f_0120.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
- Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
- Válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
- A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
- Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.
Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.
|
Végfelhasználói licencszerződés