Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

D6 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a D6 fényképezőgép „C” firmware-ének 1.60-as verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a fényképezőgépen található [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • A firmware frissítéséhez kártyaolvasó és számítógép szükséges.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.

A GNSS-modulon futó firmware frissítése

A D6 készülék „C” firmware-ének frissítését követően (amelyre az első frissítéskor kerül sor), egy második frissítés keretében frissül a GNSS-modulon futó firmware. A második frissítéshez hajtsa végre „A fényképezőgépen futó firmware frissítése” rész 3–5. lépését.

Megjegyzés: A második frissítésre nincs szükség, ha a GNSS-modulon már a „G” firmware 0.17-es változata fut, mert ez a verzió már tartalmazza a fejlesztéseket.

A „C” 1.51-es firmware-verzió 1.60-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Mostantól elérhető a GNSS-modulon futó firmware frissítése.
    Megjegyzés: A második frissítésre nincs szükség, ha a GNSS-modulon már a „G” firmware 0.17-es változata fut, mert ez a verzió már tartalmazza a fejlesztéseket.
    Megjegyzés: A frissítési eljárást lásd „A GNSS-modulon futó firmware frissítése” részben.
  • • Frissítésre került a GNSS-modulon futó firmware.
    • - Javult a lekérési teljesítmény egyes területeken, ahol elérhető a Quasi-Zenith műholdas rendszer (QZSS).
  • • Módosítottuk a vezeték nélküli kapcsolat esetén megjelenő alábbi beállítások alapértékét:
    • - Titkosítási kulcsok
    • - A fényképezőgép alapbeállításainak visszaállítása után megjelenő jelszó
Változások az előző verziókhoz képest
A „C” 1.50-es firmware-verzió 1.51-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Amikor a felhasználó a [FÉNYKÉPEZÉS MENÜ] [Vibrációcsökkentés] > [Vibrációcsökkentés beállítása] menüpontját [Bekapcsol] értékre állította, és a fényképezőgépnek azzal a vezérlőgombjával, amelyhez a mélységélesség előnézete funkciót társította, illetve egy perspektivikus torzítás szabályozására képes objektív rekeszrögzítő gombjával rögzítette a rekeszt, ritka esetben a fényképezőgép lefagyott és „Err” feliratot jelenített meg a felső funkciókijelzőn és a keresőben.
    • - Amikor a felhasználó dupla koppintással kilépett a visszajátszás zoomból, a monitor nem kapcsolt ki automatikusan miután lejárt az [EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ] c4 Egyéni beállításának [Monitor kikapcs. késl. ideje] > [Visszajátszás] menüpontjában kiválasztott késleltetési idő.
    • - Amikor a felhasználó az AI AF VR Zoom-Nikkor 80-400mm f/4.5-5.6D ED objektív rázkódáscsökkentés mód kapcsolóját „ON” (Be) állásból „OFF” (Ki) állásba csúsztatta, a rendszer az objektívhez csatlakozó fényképezőgépen letiltotta az automatikus élességállítást.
A „C” 1.40-es firmware-verzió 1.50-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • A beállítás menü kibővült az [USB] beállítással. További tájékoztatást a „Kiegészítő útmutató firmware frissítéséhez” dokumentumban talál.
  • • Amennyiben a felhasználó az [EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ] f3 [Egyéni vezérlők] hozzárendelte egy vezérlőhöz, a [Felvételkészít. funkciók betöltése] funkciót használhatja, miközben a fényképezőgép USB-kapcsolaton keresztül NX Tether, NX MobileAir és hasonló alkalmazást futtató készülékhez csatlakozik.
A „C” 1.33-es firmware-verzió 1.40-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • A visszajátszás „i” menüje kibővült az Össz. kijelöl. küld. (vez. LAN/WT) beállítással, amellyel kijelölhetők feltöltésre azok a képek, amelyek megfelelnek az aktuálisan kiválasztott visszajátszási feltételeknek.
  • • Módosult azoknak a gomboknak a használata, amelyekkel a számítógéphez vagy FTP-kiszolgálóhoz csatlakoztatott fényképezőgépen képeket jelölhet ki feltöltésre:
    • - Mostantól elsőbbségi feltöltésre úgy jelölhet ki képeket, hogy az OK gomb nyomva tartása közben megnyomja a választógomb bal oldalát.
    • - Nem elsőbbségi feltöltésre pedig úgy jelölhet ki képeket, hogy az OK gomb nyomva tartása közben megnyomja a választógomb közepét.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - A fehéregyensúly automatikus beállítása nem a várt módon működött, amikor (a) a fehéregyensúly nem szerepelt az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f3 Egyéni beállításának (Egyéni vezérlők) > Felvételkészít. funkciók betöltése vagy Felv.kész. funkciók betölt. (tartás) menüpontjából betöltött beállítások között, vagy (b) a felhasználó használta a Felvételkészít. funkciók betöltése vagy a Felv.kész. funkciók betölt. (tartás) funkciót, miközben az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f3 Egyéni beállításának (Egyéni vezérlők) AE/AWB-rögzítés (tartás) funkciójához hozzárendelt vezérlőgombbal zárolta az expozíciót és a fehéregyensúlyt.
    • - A rekeszérték visszaállt, amikor a felhasználó maximális rekesznél az előnézet gomb megnyomásával kinagyította az élő nézet kijelzőt.
A „C” 1.32-es firmware-verzió 1.33-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a rendkívül ritkán előforduló problémát, hogy a készülék két képből álló sorozatot készített, amikor a felhasználó Egyképes kioldási módban egyszer lenyomta a kioldógombot.
A „C” 1.31-es firmware-verzió 1.32-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt rendkívül ritka esetben nem oldott ki a zár, amikor a felhasználó portré témáról készített sorozatfelvétel során lenyomta a kioldógombot.
A „C” 1.30-es firmware-verzió 1.31-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Amikor a felhasználó a készenléti időzítő lejártát követően egy vezérlővel, például az AF-ON gombbal aktiválta a fényképezőgépet, rendkívül ritka esetben módosultak a beállítások, illetve a kioldógomb megnyomása nélkül megkezdődött a felvételkészítés.
    • - Rendkívül ritka esetben előfordult, hogy a fényképezőgép nem reagált a kioldógomb megnyomására, miután a felhasználó sorozatfelvétel módban felvételsorozatot rögzített, illetve egyképes kioldási módban megszakítás nélkül gyors egymásutánban készített több képet.
A „C” 1.20-es firmware-verzió 1.30-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Az Egyéni beállítások menü b8 menüpontja kibővült az új, Expo. megtartása a rekesz vált. funkcióval. Amikor a fényképezés menü ISO érzékenység beállítása > Autom. ISO érz. szabályozás menüpontja Ki értékre van állítva, M módban bizonyos műveletek – például egy másik rekesztartománnyal rendelkező objektív rögzítése – a rekeszérték szándékolatlan módosulását idézhetik elő. Amennyiben nem Ki értékre állította az Expo. megtartása a rekesz vált. menüpontot, a fényképezőgép az expozíció aktuális értékének fenntartása érdekében módosítja a záridőt vagy az ISO érzékenységet.

    A készülék az alábbi műveletek esetén tartja fenn automatikusan az expozíció értékét:

    • - a zoomarány módosítása olyan objektíveken, amelyek maximális és minimális zoomnál eltérő maximális rekeszértékkel rendelkeznek,
    • - telekonverter rögzítése, és
    • - a fókusztávolság módosítása mikroobjektív használatakor.
  • • Változásokat eszközöltünk az automatikus élességállítási művelet megbízhatóságának növelése érdekében.
A „C” 1.11-es firmware-verzió 1.20-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Az f3 Egyéni beállítás (Egyéni vezérlők) kibővült a Felv.kész. funkciók betölt. (tartás) funkcióval. Amennyiben az egyik vezérlőgombhoz rendeli ezt a funkciót, kereső használatával végzett fényképezés során a vezérlőgomb egyszeri lenyomásával előhívhatja bizonyos beállítások (például az expozíció és a fénymérés) korábban elmentett értékeit. A vezérlőgomb másodszori lenyomásakor visszaállnak az eredeti értékek. A Felv.kész. funkciók betölt. (tartás) funkció a következő vezérlőgombokhoz rendelhető hozzá: Ellenőrzés gomb, Fn1 gomb, Fn2 gomb, Fn gomb függ. irányú fényképhez, AF-ON gomb, Segédválasztó közepe, AF-ON függ. irányú fényképhez, Videofelvétel gomb és Objektív élességáll. funkciógombjai.
  • • Az Egyéni beállítások menü f13 menüpontja kibővült az új, Segédvál. közepének választása funkcióval. Bár a segédválasztó alapbeállításai nem teszik lehetővé, hogy középső gombjának nyomva tartása közben elhelyezze az élességpontot, ha Ki értékre állítja a Segédvál. közepének választása menüpontot, a középső gomb nyomva tartása közben a fel, le, bal és jobb gombjának használatával elhelyezheti az élességpontot. Például hozzárendelheti a segédválasztó középső gombjához az AF mező mód kiválasztását, majd használhatja a segédválasztót az élességpont elhelyezésére, miközben a középső gombbal továbbra is megadhatja az AF mező mód beállítását.
  • • Az a17 Egyéni beállítás (Élességpont-beállítások) kibővült az Élességpont-választási sebesség funkcióval. Megadhatja, hogy keresővel végzett fényképezés során Normál, Nagy vagy Extra nagy sebességgel lehessen váltani az élességpontok között a segédválasztó nyomva tartásával vagy a választógomb fel, le, bal vagy jobb gombjának nyomva tartásával.
  • • Mostantól visszajátszás zoom alatt folyamatosan megjelenik az értékelés, még akkor is, ha a Nincs (csak kép) lehetőséget választotta a visszajátszási megjelenítés beállításai között.
  • • A fényképezőgép immár megbízhatóbban állítja be a gyengén megvilágított, alacsony kontrasztú témák élességét, amikor az AF mező mód dinamikus AF mező beállítása van érvényben.
A „C” 1.10-es firmware-verzió 1.11-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Az alábbi problémákat oldottuk meg:
    • - Azon zoom objektíveknél, amelyekhez a felhasználó korábban nem mentett el értékeket, egy adott (minimális vagy maximális) gyújtótávolságnál végzett automatikus AF finomhangolás esetén a másik gyújtótávolsághoz tartozó érték nem került megfelelően mentésre. A problémát úgy tudtuk kiküszöbölni, hogy módosítottuk a munkafolyamatot.
    • - Amikor a rádióvezérelt AWL funkciót kettő vagy több távoli vakuegységgel használták, i-TTL vakuvezérlés esetén a vaku teljesítménye nem igazodott a következő beállításokban megadott értékekhez:
      • ▹ vakukompenzáció,
      • ▹ expozíciókompenzáció (amikor az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ e3 Egyéni beállítása (Expozíciókompenz. vakuhoz) a Teljes kép értékre volt állítva),
      • ▹ a vakus sorozat lépésköze, vagy
      • ▹ az expozíciósorozat/vakus sorozat lépésköze.
A „C” 1.00-ás firmware-verzió 1.10-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • A felhasználók mostantól kiválaszthatják a gazdagép SSID-azonosítójának sávját (2,4 vagy 5 GHz), amikor a fényképezőgéphez rögzített WT-6 vezeték nélküli jeladóval csatlakoznak vezeték nélküli hálózathoz. A sáv szerepel a csatlakozás varázsló hálózatválasztó párbeszédablakában, valamint a kapcsolat létrejöttét követően a Vezetékes LAN/WT képernyőn.
  • • Kereső használatával végzett fényképezésnél javult az automatikus élességállítás eredménye.
  • • Az élességpont-választás problémamentesen működik még akkor is, ha a felhasználó hirtelen irányt vált a választógombon vagy a segédválasztón.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Egyes f/2.8-nál nagyobb maximális rekesszel rendelkező AF-S objektívek esetén az automatikus élességállítás néha nem a várt eredményt hozta.
    • - Ethernet-kapcsolat létrejöttekor a hálózati kapcsolat jelzőfénye nem villogott, hanem folyamatosan világított.
    • - A WT-6 vezeték nélküli jeladóval nem lehetett olyan vezeték nélküli hálózathoz kapcsolódni, amelynek SSID-azonosítója szóközt, pontosvesszőt („;”), és jelet („&”), illetve fordított perjelet („\” vagy JIS karakterkészletben „¥” jelet) tartalmazott.
    • - A kereső túl- és alulexponáltság jelzői fordítva jelentek meg, amikor a felhasználó +0- beállítást választott az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f9 Egyéni beállításában (Fordított kijelzők).
    • - Az expozíció jelzők lassan frissültek, amikor a záridőt, a rekeszt vagy az ISO érzékenységet a fő vezérlőtárcsával vagy a segédtárcsával módosították.
    • - Amikor az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ a5 Egyéni beállításának (Pontok tárol. tájolás szerint) Élességpont és AF mező mód menüpontja volt érvényben, és a felhasználó portré (álló) tájolásban használta a fényképezőgépet, majd a készenléti időzítő lejárta után és újbóli aktiválása előtt a készüléket tájkép (fekvő) tájolásba fordította, a fényképezőgép nem állította helyre a tájkép tájoláshoz korábban megadott AF mező módot, hanem átváltott a portré tájolásban kiválasztott AF-mező módra.
    • - A készülék képek törlését követően nem frissítette azonnal az alábbi elemeket, hogy pontosan tájékoztassanak a még készíthető képek számáról:
      • • a felső funkciókijelzőn a fényképezőgép kikapcsolt állapotában megjelenő még készíthető képek számát, valamint
      • • a képszámláló hátsó kezelőtáblán látható kijelzését, amikor az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ d12 Egyéni beállításában (Hátsó kezelőtábla) a Képszámláló beállítás került kiválasztásra.
    • - A készülék az AF finomhangolási beállítások menüpontban csak egyfajta finomhangolási értékkészletet tudott tárolni AF-S NIKKOR 180–400 mm f/4E TC1,4 FL ED VR objektívekhez: vagy a beépített telekonverterrel, vagy az anélkül érvényes értékeket lehetett tárolni, mindkettőt nem.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név D6 „C” firmware 1.60-as verzió
Támogatott fényképezőgépek D6
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.51-es verziók
Fájlnév D6__0160.bin
Szerzői jog Nikon Corporation
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az alábbi firmware-fájlt számítógépére.
    Győződjön meg arról, hogy számítógépén megtalálható a letöltött firmware-fájl.
    • D6__0160.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  2. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „D6__0160.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  3. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép 1. kártyafoglalatába, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  4. Válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  5. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  6. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Megjegyzés: A fényképezőgép NVM Express illesztőprogramjához tartozó nyílt forráskódú szoftver licencét a „BSD License (NVM Express Driver)” részben tesszük közzé.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.