Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

Z 6II firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a Z 6II fényképezőgép „C” firmware-ének 1.62-as verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a fényképezőgépen található [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • A firmware frissítéséhez kártyaolvasó és számítógép szükséges.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
A „C” 1.61-es firmware-verzió 1.62-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Módosítottuk a vezeték nélküli kapcsolat esetén megjelenő alábbi beállítások alapértékét:
    • - Titkosítási kulcsok
    • - A fényképezőgép alapbeállításainak visszaállítása után megjelenő jelszó
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Bizonyos esetekben a monitorra koppintva nem lehetett a kívánt helyre mozgatni az élességpontot.
    • - Bizonyos esetekben megnőtt a felvételek közötti várakozási idő, amikor a felhasználó a Camera Control Pro 2 használatával készített képeket.
Változások az előző verziókhoz képest
A „C” 1.60-es firmware-verzió 1.61-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt ritka esetben a fényképezőgép nem kapcsolódott be, illetve pontatlan dátumot és időt jelzett ki, miután huzamosabb ideig nem használták.
A „C” 1.50-es firmware-verzió 1.60-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Az [EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ] az alábbi elemekkel bővült:
    • - A d9 Egyéni beállítás [Beállítások alkalm. az élő nézetre] > [Be] menüpontja kibővült a [Mindig] és a [Csak ha nincs használatban a vaku] beállítással.
    • - A menü kibővült a d10 [Meleg kijelzőszínek] beállítással
    • - A menü kibővült a d11 [Kép kerete] beállítással
    • - A menü kibővült a g7 [Piros REC képjelző] beállítással
  • • A [BEÁLLÍTÁS MENÜ] kibővült a [Kereső kijelz. mérete (fényk. é. n.)] menüponttal.
  • • A [Kereső elsődlegessége] monitor módot felváltotta a [Kereső elsődlegessége (1)] és a [Kereső elsődlegessége (2)] mód.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - A vakuval készített fényképek egyes részein esetenként csökkent a fényerő.
    • - A kereső használatakor bizonyos esetekben nem lehetett az OK gombbal megszakítani az időzített és a fókusz léptetéses fényképezést.
    • - Továbbra is módosítani lehetett az élességet az élességállító gyűrű elforgatásával, miután a felhasználó beállította az [EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ] [Kézi éá. gyűrű AF módban] menüpontjának [Kikapcsol] elemét, amikor a [Nem lineáris] beállítástól eltérő értéket adott meg az [EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ] [Élességá. gyűrű forgat. tartománya] menüpontjában.
A „C” 1.40-es firmware-verzió 1.50-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Az NX MobileAir 1.0.4-es verziójától kezdve támogatottá vált az NX MobileAir iOS-kiadása.
  • • Támogatottá váltak az MC-N10 vezeték nélküli markolatok.
  • • A készülék gyorsabban reagál az élességállító gyűrű elforgatására, amikor az [Élességállítási mód] [MF] beállítása van érvényben.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely 15 órányi folyamatos használatot követően a tápellátás megszakadását idézte elő, amikor a felhasználó USB-kapcsolaton keresztül biztosította a fényképezőgép áramellátását.
A „C” 1.30-es firmware-verzió 1.40-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Az elérhető funkciók köre kibővült az alábbiakkal:
    • - támogatottá vált a NIKKOR Z 800mm f/6.3 VR S objektív használata,
    • - támogatottá vált az ML-L7 távvezérlő használata,
    • - az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f9 Egyéni beállítása kibővült az Élességá. gyűrű forgat. tartománya 1 menüponttal,
    • - az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f10 Egyéni beállítása kibővült az Élességá./vez.gyűrű funkc. megcser. 1 beállítással, és
    • - az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f2 Egyéni beállításában (Egyéni vezérlők) a vezérlőkhöz rendelhető funkciók köre kibővült az Élességpozíció mentése és az Élességpozíció előhívása 2 lehetőséggel.
  • 2022. április 20-i állás szerint ezek a funkciók kizárólag az alábbi objektívekkel használhatók:
  • 1. NIKKOR Z 70-200mm f/2.8 VR S
  • 2. NIKKOR Z 70-200mm f/2.8 VR S, NIKKOR Z 100-400mm f/4.5-5.6 VR S és NIKKOR Z 400mm f/2.8 TC VR S
  • • Az alábbi fejlesztésekre került sor:
    • - A fényképezőgép gyorsabban állít élességet a kép közepén elhelyezkedő témára abban az esetben, ha nem érzékeli a portré téma arcát vagy szemét, amikor az AF mező mód Automatikus AF mező beállítása van érvényben.
    • - A memória előhívása funkciót módosítottuk, hogy az aktuális élességállítási módtól függetlenül az automatikus élességállítás során kiválasztott élességpozíció ne változzon, amikor a felhasználó a memória előhívása közben félig lenyomja a kioldógombot.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Esetenként előfordult, hogy a fényképezőgép nem tudta a fókuszmezőben lévő témára állítani az élességet a közvetlenül az akkumulátor behelyezése után készített képeken.
    • - Amikor a felhasználó U1, U2 vagy U3 felhasználói beállítások módban újra elindította a készenléti időzítőt, megváltozott a záridő, amikor tárolt értéke hosszabb volt 30 mp-nél.
    • - A fő vezérlőtárcsa elforgatásával megtekintett képek nem jelentek meg megfelelően, miután a felhasználó a keresőben ráközelített egy “álló” (portré) tájolású képre.
    • - Képhiba jelentkezett azokon a videofelvételeken, amelyeket a felhasználó HDMI eszközre továbbított, amikor a VIDEOFELVÉTEL MENÜ Képméret / képkockaseb. menüpontjának 3840 x 2160; 60p vagy 3840 x 2160; 50p beállítása volt érvényben.
    • - Bizonyos fényképezőgép-stabilizátorok használatakor a felhasználó nem tudta működtetni a videofelvétel gombot, miközben a videót HDMI-n keresztül külső eszközre rögzítette, amikor a VIDEOFELVÉTEL MENÜ Képméret / képkockaseb. menüpontjában a 3840 x 2160; 30p,a 3840 x 2160; 25p vagy a 3840 x 2160; 24p beállítás, a BEÁLLÍTÁS MENÜ Speciális > Kimenet adatmélysége menüpontjában pedig a 10 bites beállítás volt érvényben.
A „C” 1.21-es firmware-verzió 1.30-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá váltak:
    • - az FTZ II bajonett adapterek,
    • - a NIKKOR Z 24-120mm f/4 S objektívek,
    • - a NIKKOR Z 28-75mm f/2.8 objektívek, és
    • - a NIKKOR Z 400mm f/2.8 TC VR S objektívek.
  • • A FÉNYKÉPEZÉS MENÜ és a VIDEOFELVÉTEL MENÜ kibővült a Portréhatás egyensúlya funkció menüelemeivel.
  • • A megdöntött monitoron immár mindig megjelenik a felvételi mód kijelző, amikor a VISSZAJÁTSZÁS MENÜ Kép megtekintése menüpontja Be értékre van állítva.
  • • Az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f2 Egyéni beállításának (Egyéni vezérlők) > Videofelvétel gomb menüpontja kibővült a Hangos jegyzet funkcióval. E funkció hozzárendelése után a videofelvétel gombbal visszajátszás során rögzíthet és lejátszhat legfeljebb 60 másodperces hangos jegyzeteket.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Rögzített FTZ bajonett adapter esetén nem lehetett használni az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f4 Egyéni beállítását (A rekesz rögzítése).
    • - Bár rendes esetben az élesség rögzül, amikor a kioldógombbal készített sorozatfelvétel alatt a felhasználó nyomva tartja az AF-ON gombot, a fényképezőgép az AF-ON gomb funkcióját figyelmen kívül hagyva újraállította az élességet, amikor a felvételkészítést az alábbi beállítások mellett felfüggesztették:
      • ▹ az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ a6 Egyéni beállítása (AF aktiválás) Csak AF-BE értékre volt állítva, miközben az Élesség nélküli kioldás beállítása a Bekapcsol volt,
      • ▹ a Kioldási mód beállítása a Folyamatos L vagy a Folyamatos H volt,
      • ▹ az Élességállítási mód beállítása az Egyszeri AF volt, és
      • ▹ az AF mező mód beállítása az Egypontos AF volt.
    • - Az SB-5000 vakuegységek készenléti jelzőfénye nem gyulladt ki, amikor a felhasználó vezeték nélküli távoli vakus fényképezéshez WR-R10 vagy WR-R11b egységet használt.
A „C” 1.20-es firmware-verzió 1.21-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Kiküszöböltük azt a problémát, amely miatt ritka körülmények között szokatlanul hangos zajt keltett a rekesz mechanizmusa, amikor a felhasználó elforgatta az FTZ bajonett adapterrel rögzített F-bajonettes objektív zoomgyűrűjét vagy élességállító gyűrűjét.
A „C” 1.10-es firmware-verzió 1.20-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá vált a NIKKOR Z MC 50mm f/2.8 és a NIKKOR Z MC 105mm f/2.8 VR S objektívek használata.
  • • Javult az élő nézet élességpont-megjelenítésének reakcióideje arc-/szemérzékelés és témakövető AF közben.
  • • Külső vaku használata esetén javult az arc-/szemérzékelő AF teljesítménye és a téma láthatósága.
  • • Az Élességállítási mód Egyszeri AF beállítása esetén javult az alacsony fényviszonyok mellett végzett automatikus élességállítás érzékelési ideje.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Az a1 Egyéni beállítás (AF-C prioritás kiválasztása) Élesség értékre állítása esetenként lassította a zár reakcióját.
    • - Az élességállítás esetenként nem hozott pontos eredményt.
    • - A 3840 x 2160 (4K UHD); 60p vagy 50p képmérettel/képkockasebességgel rögzített videók esetében A Picture Control kezelése funkcióval létrehozott egyéni Picture Control beállítások használata néha nem a várt eredményt hozta.
A „C” 1.02-es firmware-verzió 1.10-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • A VIDEOFELVÉTEL MENÜ Képméret / képkockaseb. menüpontja kibővült a 3840 x 2160; 60p és a 3840 x 2160; 50p beállítással. A részletekről a „Referencia útmutató (teljes kézikönyv)” e funkcióval foglalkozó részeiben tájékozódhat.
    • < CFexpress/XQD memóriakártyák >
    • A 3840 x 2160 képméretű (4K UHD) 60/50p videók rögzítéséhez és lejátszásához legalább 250 MB/mp maximális adatátviteli sebességre képes kártya használata ajánlott.
    • < SD memóriakártyák >
    • A 3840 x 2160 képméretű (4K UHD) 60/50p videók rögzítéséhez és lejátszásához legalább 250 MB/mp maximális adatátviteli sebességre képes UHS 3. sebességosztályú vagy gyorsabb kártya használata ajánlott.
  • • Javult a szemérzékelés teljesítménye Autom. AF mező (személyek) és Széles mezős AF (N-személyek) AF mező módban.
  • • A RAW videó kimenet egy díjköteles szolgáltatásként biztosított frissítés igénybe vétele esetén használható, * e szolgáltatáson keresztül az 1.10-es firmware-verzió támogatja a Blackmagic Design külső videofelvevőket (jelenleg a Video Assist 5” 12G HDR és a Video Assist 7” 12G HDR modellt). Amennyiben már megvásárolta fényképezőgépéhez a RAW videó kimenet frissítését, a Blackmagic Design külső videofelvevők támogatása automatikusan elérhetővé válik, miután a fényképezőgépen futó firmware-t frissítette az 1.10-es verzióra. A RAW videó kimenet azonban 4K UHD 60p/50p felbontás esetén nem használható.
  • • Az Apple Final Cut Pro X (10.4.9-es vagy újabb verzióinak) felhasználói a díjköteles szolgáltatásként biztosított RAW videó kimenet frissítésének igénybe vétele esetén most már megtekinthetik és beállíthatják az ATOMOS NINJA V külső videofelvevőre továbbítani kívánt ProRes RAW felvételek ISO érzékenységét és színhőmérsékletét. *
    • < RAW kimenettípus kiválasztása >
    • RAW videó készítése előtt a csatlakoztatott felvevőkészülék típusa alapján válassza ki a megfelelő beállítást a BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI > Speciális > RAW output options > RAW output type menüpontjában: válassza a Type A beállítást NINJA V felvevőkhöz és a Type B lehetőséget Video Assist felvevőkhöz.
  • • Megszüntettük azt a problémát, amely MB-N11 egy- vagy kétforrású elemtartó markolat használatakor esetenként megakadályozta, hogy a fényképezőgép a SnapBridge alkalmazáson keresztül letöltse a helyadatokat.
  • * A RAW videó kimenet frissítését díjköteles szolgáltatásként biztosítjuk. További tájékoztatásért forduljon egy hivatalos Nikon szervizhez.
A „C” 1.01-es firmware-verzió 1.02-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Az alábbi problémát küszöböltük ki:
    • - A FÉNYKÉPEZÉS MENÜ AF mező mód Automatikus AF mező beállítása mellett vaku használatával készített fényképek expozíciója esetenként nem volt megfelelő.
  • • Javult a működés általános megbízhatósága.
A „C” 1.00-ás firmware-verzió 1.01-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt a folyamatos kioldási módokban készített képek esetenként túlexponáltak lettek, amikor emberi vagy állati arc- vagy szemérzékelést lehetővé tévő AF mező mód volt érvényben.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név Z 6II „C” firmware 1.62-as verzió
Támogatott fényképezőgépek Z 6II
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.61-es verziók
Fájlnév Z6_2_0162.bin
Szerzői jog Nikon Corporation
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az alábbi firmware-fájlt számítógépére.
    Győződjön meg arról, hogy számítógépén megtalálható a letöltött firmware-fájl.
    • Z6_2_0162.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  2. Kártyaolvasó segítségével másolja a „Z6_2_0162.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  3. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép elsődleges kártyanyílásként meghatározott foglalatába, majd kapcsolja be a fényképezőgépet.
  4. Válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  5. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  6. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Megjegyzés: A fényképezőgép NVM Express illesztőprogramjához tartozó nyílt forráskódú szoftver licencét a „BSD License (NVM Express Driver)” részben tesszük közzé.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.