Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

D780 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a D780 fényképezőgép „C” firmware-ének 1.10-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a fényképezőgépen található [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
A „C” 1.03-es firmware-verzió 1.10-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá vált az NX MobileAir iOS kiadása. Használja az NX MobileAir 1.0.4-es vagy újabb verzióját.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Esetenként a fényképezőgép lefagyott, amikor a [FÉNYKÉPEZÉS MENÜ] > [Picture Control beállítása] menüpontjának [Automatikus] beállítása volt érvényben.
    • - Nem lehetett használni a témakövető AF funkciót, amikor a felhasználó [1920 x 1080; 100p] vagy [1920 x 1080; 120p] értékre állította a videofelvétel menü [Képméret / képkockaseb.] menüpontját.
    • - A fényképezőgép nem tudta automatikusan beállítani az élességet, amikor a felhasználó AI AF VR Zoom-Nikkor 80-400mm f/4.5-5.6D ED objektív használata során be-, majd kikapcsolata az objektív rázkódáscsökkentés kapcsolóját.
Változások az előző verziókhoz képest
A „C” 1.02-es firmware-verzió 1.03-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt élő nézetben a megfelelő expozícióbeállítás ellenére túl- vagy alulexponáltak lettek a képek; a probléma élő nézetben fordult elő, amikor a felhasználó nem CPU objektívet rögzített a fényképezőgépre, valamint:
    • - [Be] értékre állította a d9 Egyéni beállítást ([Expozíció előnézete (élő nézet)]),
    • M (kézi) állásba forgatta a módválasztó tárcsát, és
    • - úgy állította be a rekeszt, hogy az expozíció jelző f/5.6-tól eltérő értékeknél optimális expozíciót mutatott.
A „C” 1.01-es firmware-verzió 1.02-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - A TTL vakuvezérléssel és nem-CPU objektívvel, vaku használata mellett készített képek expozíciója nem volt megfelelő.
    • - Amikor a felhasználó a visszajátszási nagyítás gomb megnyomásával előnézetet jelenített meg, törlődtek a [Picture Control beállítása] > [Színárnyalat] beállításnak a [RETUSÁLÁS MENÜ] [NEF (RAW) feldolgozás] menüpontjában végrehajtott módosításai.
A „C” 1.00-ás firmware-verzió 1.01-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Kiküszöböltük azt a problémát, amely esetenként megakadályozta bizonyos SD memóriakártyák használatát.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név D780 „C” firmware 1.10-es verzió
Támogatott fényképezőgépek D780
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.03-es verziók
Fájlnév F-D780-V110W.exe
Rendszerkövetelmények
  • Microsoft Windows 11
  • Microsoft Windows 10
  • Microsoft Windows 8.1
Megjegyzés: számítógép és kártyaolvasó használata szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Hozzon létre egy mappát a számítógép merevlemezén, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az F-D780-V110W.exe elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. Az F-D780-V110W.exe futtatásával bontsa ki a következő fájlt a „D780Update” elnevezésű mappába:
    • D780_0110.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  4. Kártyaolvasó segítségével másolja a „D780_0110.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  5. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép 1. kártyafoglalatába, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  6. Válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  7. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  8. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
DSLR_Firmup_Win_Hu.pdf (PDF) (0,22 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Termékleírás
Név D780 „C” firmware 1.10-es verzió
Támogatott fényképezőgépek D780
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.03-es verziók
Fájlnév F-D780-V110M.dmg
Rendszerkövetelmények
  • macOS Ventura 13-as verzió
  • macOS Monterey 12-es verzió
  • macOS Big Sur 11-es verzió
  • macOS Catalina 10.15-ös verzió
  • macOS Mojave 10.14-es verzió
  • macOS High Sierra 10.13-as verzió
  • macOS Sierra 10.12-es verzió
Megjegyzés: számítógép és kártyaolvasó használata szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az F-D780-V110M.dmg fájlt.
  2. A „D780Update” mappát tartalmazó lemezkép állomány felcsatolásához kattintson duplán az F-D780-V110M.dmg ikonra. A mappában a következő fájl található:
    • D780_0110.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  3. Kártyaolvasó segítségével másolja a „D780_0110.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  4. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép 1. kártyafoglalatába, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  5. Válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  6. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  7. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
DSLR_Firmup_Mac_Hu.pdf (PDF) (0,19 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.