Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

COOLPIX W300 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a COOLPIX W300 fényképezőgépeken futó firmware 1.6-ös verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt ellenőrizze a fényképezőgépen futó firmware verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
  • FONTOS :
  • • Ez a csomag két frissítést tartalmaz: az egyik a fényképezőgép, a másik a GPS-modul számára készült. A második frissítés akkor indul el, amikor az első frissítés befejezését követően ismét bekapcsolja a fényképezőgépet. Amennyiben a GPS-modul firmware-jét nem szükséges frissíteni, a telepítés az első frissítést követően befejeződik.
  • • A fényképezőgép belső memóriájában tárolt képek törlődnek a firmware frissítésekor. A firmware frissítése előtt feltétlenül készítsen biztonsági mentést a fényképezőgép belső memóriájában tárolt képekről. A képek belső memóriából memóriakártyára történő másolásáról lásd a fényképezőgép használati útmutatóját.
Az 1.5-es firmware verzió 1.6-ösre történő frissítéséből adódó változások
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Esetenként megváltozott a képek megjelenítési sorrendje a SnapBridge alkalmazás Download pictures (Képek letöltése) elemének kisképes listájában.
      Megjegyzés: frissítse a SnapBridge alkalmazást 2.8.3-as vagy újabb verzióra.
Változások az előző verziókhoz képest
Az 1.4-es firmware verzió 1.5-ösre történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely meggátolta a fényképezőgép párosítását a SnapBridge alkalmazást iOS 14 vagy iPadOS 14 rendszeren futtató iOS készülékekkel.
Az 1.3-as firmware verzió 1.4-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amelynek következtében a felhasználók esetenként nem tudták bekapcsolni a fényképezőgépet, amikor az egy nyomkövetési napló aktív állapotában lépett alvó üzemmódba. Az akkumulátor eltávolítását és újbóli behelyezését követően a fényképezőgép bekapcsolása leállította a nyomkövetési naplót.
Az 1.2-es firmware verzió 1.3-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Az alábbi problémát küszöböltük ki:
    • - A téma állapotától függően esetenként előfordult, hogy időzített videofelvétel fényképezése közben a kép fokozatosan veszített élességéből, annak ellenére, hogy rendes esetben az élesség az első képnél rögzül.
Az 1.1-es firmware verzió 1.2-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Amennyiben a Beállítás > Időzóna és dátum > Időzóna almenüben az Otthoni időzóna vagy az Úticél időzónája beállítás van érvényben, akkor a kijelző immár csak az aktuálisan kiválasztott időzóna főbb városainak nevét jeleníti meg.
Az 1.0-ás firmware verzió 1.1-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Bizonyos helyszíneken javult a helyadatok pontossága (konkrétan azokon a helyszíneken, ahol a helyadatokat a „Micsibiki” zenitközeli műholdak adatai pontosítják).
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - A fényképezőgép esetenként lefagyott, amikor víz alatt kapcsolták be.
    • - Az aktív mód helyadat kijelzője a másodperceket a tízes számrendszer szerint mutatta.
A fényképezőgép firmware verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A menük megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját.
  3. A menü ikonok megjelenítéséhez nyomja meg a választógomb bal oldalát, majd jelölje ki a Beállítás lehetőséget, és nyomja meg az OK gombot.
  4. A fényképezőgépen futó firmware verziójának megjelenítéséhez jelölje ki a Beállítás menü Firmware verzió menüpontját, és nyomja meg az OK gombot.
  5. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware verzióját.
  6. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név COOLPIX W300 1.6-ös firmware verzió
Támogatott fényképezőgépek COOLPIX W300
Támogatott firmware verziók 1.0–1.5-es verzió
Fájlnév F-W300-V16W.exe
Operációs rendszer
  • Microsoft Windows 11
  • Microsoft Windows 10
  • Microsoft Windows 8.1
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Hozzon létre egy mappát a számítógép merevlemezén, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az F-W300-V16W.exe elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. Futtassa az F-W300-V16W.exe fájlt, ezzel kibontja a firmware-t az új mappa almappájába. A létrejött fájl- és mappahierarchia az alábbiakban látható:
    W300Update
    - firmware (a firmware-t tartalmazó almappa)
     - firmware.bin (a fényképezőgép firmware-je, a „firmware” mappában helyezkedik el)
     - gpsfirm.bin (a GPS-modul firmware-je, a „firmware” mappában helyezkedik el)
  4. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „firmware” mappát egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a „firmware” mappát a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  5. Miután meggyőződött arról, hogy a memóriakártya írásvédelmi kapcsolóját zárolt („lock”) állásból írható („write”) állásba állította, helyezze be a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  6. Válassza a Beállítás menü Firmware verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  7. Amikor üzenet jelzi, hogy a frissítés befejeződött, kapcsolja ki, majd újra be a fényképezőgépet. Ekkor automatikusan elindul a GPS-modulon futó firmware frissítése (amennyiben a fényképezőgép a szokásos módon elindul, a GPS-modul frissítése már befejeződött).
  8. Amikor üzenet jelzi, hogy a második frissítési folyamat is lezárult, kapcsolja ki a fényképezőgépet, és távolítsa el a memóriakártyát. A második frissítés hosszabb időt vesz igénybe, mint az első.
  9. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra. Amennyiben nem a firmware 1.6-ös verziója fut a készüléken, az 1. lépéstől kezdve ismételje meg a frissítési folyamatot.

Megjegyzés: A firmware frissítése előtt ajánlatos biztonsági másolatot készítenie a fényképezőgép beépített memóriájában tárolt fényképekről. Arról, hogy hogyan másolhatja át a belső memóriában tárolt képeket memóriakártyára, a fényképezőgép használati útmutatójában tájékozódhat.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
CPX_GPS_FirmUp_Win_Hu.pdf (PDF) (0,27 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

A COOLPIX fényképezőgépeken futó firmware frissítése 5 egyszerű lépésben

Termékleírás
Név COOLPIX W300 1.6-ös firmware verzió
Támogatott fényképezőgépek COOLPIX W300
Támogatott firmware verziók 1.0–1.5-es verzió
Fájlnév F-W300-V16M.dmg
Operációs rendszer
  • macOS Monterey 12-es verzió
  • macOS Big Sur 11-es verzió
  • macOS Catalina 10.15-ös verzió
  • macOS Mojave 10.14-es verzió
  • macOS High Sierra 10.13-as verzió
  • macOS Sierra 10.12-es verzió
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az F-W300-V16M.dmg fájlt.
  2. Az alábbi mappát és fájlt tartalmazó lemezkép állomány felcsatolásához kattintson duplán az F-W300-V16M.dmg ikonra:
    W300Update
    - firmware (a firmware-t tartalmazó almappa)
     - firmware.bin (a fényképezőgép firmware-je, a „firmware” mappában helyezkedik el)
     - gpsfirm.bin (a GPS-modul firmware-je, a „firmware” mappában helyezkedik el)
  3. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „firmware” mappát egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a „firmware” mappát a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  4. Miután meggyőződött arról, hogy a memóriakártya írásvédelmi kapcsolóját zárolt („lock”) állásból írható („write”) állásba állította, helyezze be a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  5. Válassza a Beállítás menü Firmware verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  6. Amikor üzenet jelzi, hogy a frissítés befejeződött, kapcsolja ki, majd újra be a fényképezőgépet. Ekkor automatikusan elindul a GPS-modulon futó firmware frissítése (amennyiben a fényképezőgép a szokásos módon elindul, a GPS-modul frissítése már befejeződött).
  7. Amikor üzenet jelzi, hogy a második frissítési folyamat is lezárult, kapcsolja ki a fényképezőgépet, és távolítsa el a memóriakártyát. A második frissítés hosszabb időt vesz igénybe, mint az első.
  8. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra. Amennyiben nem a firmware 1.6-ös verziója fut a készüléken, az 1. lépéstől kezdve ismételje meg a frissítési folyamatot.

Megjegyzés: A firmware frissítése előtt ajánlatos biztonsági másolatot készítenie a fényképezőgép beépített memóriájában tárolt fényképekről. Arról, hogy hogyan másolhatja át a belső memóriában tárolt képeket memóriakártyára, a fényképezőgép használati útmutatójában tájékozódhat.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
CPX_GPS_FirmUp_Mac_Hu.pdf (PDF) (0,23 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

A COOLPIX fényképezőgépeken futó firmware frissítése 5 egyszerű lépésben

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.