Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

Z 6II firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a Z 6II fényképezőgép „C” firmware-ének 1.10-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a fényképezőgépen található BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
A „C” 1.02-es firmware-verzió 1.10-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • A VIDEOFELVÉTEL MENÜ Képméret / képkockaseb. menüpontja kibővült a 3840 x 2160; 60p és a 3840 x 2160; 50p beállítással. A részletekről a „Referencia útmutató (teljes kézikönyv)” e funkcióval foglalkozó részeiben tájékozódhat.
    • < CFexpress/XQD memóriakártyák >
    • A 3840 x 2160 képméretű (4K UHD) 60/50p videók rögzítéséhez és lejátszásához legalább 250 MB/mp maximális adatátviteli sebességre képes kártya használata ajánlott.
    • < SD memóriakártyák >
    • A 3840 x 2160 képméretű (4K UHD) 60/50p videók rögzítéséhez és lejátszásához legalább 250 MB/mp maximális adatátviteli sebességre képes UHS 3. sebességosztályú vagy gyorsabb kártya használata ajánlott.
  • • Javult a szemérzékelés teljesítménye Autom. AF mező (személyek) és Széles mezős AF (N-személyek) AF mező módban.
  • • A RAW videó kimenet egy díjköteles szolgáltatásként biztosított frissítés igénybe vétele esetén használható, * e szolgáltatáson keresztül az 1.10-es firmware-verzió támogatja a Blackmagic Design külső videofelvevőket (jelenleg a Video Assist 5” 12G HDR és a Video Assist 7” 12G HDR modellt). Amennyiben már megvásárolta fényképezőgépéhez a RAW videó kimenet frissítését, a Blackmagic Design külső videofelvevők támogatása automatikusan elérhetővé válik, miután a fényképezőgépen futó firmware-t frissítette az 1.10-es verzióra. A RAW videó kimenet azonban 4K UHD 60p/50p felbontás esetén nem használható.
  • • Az Apple Final Cut Pro X (10.4.9-es vagy újabb verzióinak) felhasználói a díjköteles szolgáltatásként biztosított RAW videó kimenet frissítésének igénybe vétele esetén most már megtekinthetik és beállíthatják az ATOMOS NINJA V külső videofelvevőre továbbítani kívánt ProRes RAW felvételek ISO érzékenységét és színhőmérsékletét. *
    • < RAW kimenettípus kiválasztása >
    • RAW videó készítése előtt a csatlakoztatott felvevőkészülék típusa alapján válassza ki a megfelelő beállítást a BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI > Speciális > RAW output options > RAW output type menüpontjában: válassza a Type A beállítást NINJA V felvevőkhöz és a Type B lehetőséget Video Assist felvevőkhöz.
  • • Megszüntettük azt a problémát, amely MB-N11 egy- vagy kétforrású elemtartó markolat használatakor esetenként megakadályozta, hogy a fényképezőgép a SnapBridge alkalmazáson keresztül letöltse a helyadatokat.
  • * A RAW videó kimenet frissítését díjköteles szolgáltatásként biztosítjuk. További tájékoztatásért forduljon egy hivatalos Nikon szervizhez.
Változások az előző verziókhoz képest
A „C” 1.01-es firmware-verzió 1.02-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Az alábbi problémát küszöböltük ki:
    • - A FÉNYKÉPEZÉS MENÜ AF mező mód Automatikus AF mező beállítása mellett vaku használatával készített fényképek expozíciója esetenként nem volt megfelelő.
  • • Javult a működés általános megbízhatósága.
A „C” 1.00-ás firmware-verzió 1.01-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt a folyamatos kioldási módokban készített képek esetenként túlexponáltak lettek, amikor emberi vagy állati arc- vagy szemérzékelést lehetővé tévő AF mező mód volt érvényben.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név Z 6II „C” firmware 1.10-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Z 6II
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.02-es verziók
Fájlnév F-Z6II-V110W.exe
Rendszerkövetelmények
  • Microsoft Windows 10 Home
  • Microsoft Windows 10 Pro
  • Microsoft Windows 10 Enterprise
  • Microsoft Windows 8.1
  • Microsoft Windows 8.1 Pro
  • Microsoft Windows 8.1 Enterprise
Megjegyzés: számítógép és kártyaolvasó használata szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Hozzon létre egy mappát a számítógép merevlemezén, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az F-Z6II-V110W.exe elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. Az F-Z6II-V110W.exe futtatásával bontsa ki a következő fájlt a „Z6IIUpdate” elnevezésű mappába:
    • Z6_2_0110_01.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  4. Kártyaolvasó segítségével másolja a „Z6_2_0110_01.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  5. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép elsődleges kártyanyílásként meghatározott foglalatába, majd kapcsolja be a fényképezőgépet.
  6. Válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  7. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  8. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
Z-series_FirmUp_Win_Hu.pdf (PDF) (0,31 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Megjegyzés: A fényképezőgép NVM Express illesztőprogramjához tartozó nyílt forráskódú szoftver licencét a „BSD License (NVM Express Driver)” részben tesszük közzé.

Termékleírás
Név Z 6II „C” firmware 1.10-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Z 6II
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.02-es verziók
Fájlnév F-Z6II-V110M.dmg
Rendszerkövetelmények
  • macOS Big Sur 11-es verzió
  • macOS Catalina 10.15-ös verzió
  • macOS Mojave 10.14-es verzió
  • macOS High Sierra 10.13-as verzió
  • macOS Sierra 10.12-es verzió
Megjegyzés: számítógép és kártyaolvasó használata szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az F-Z6II-V110M.dmg fájlt.
  2. A „Z6IIUpdate” mappát tartalmazó lemezkép állomány felcsatolásához kattintson duplán az F-Z6II-V110M.dmg ikonra. A mappában a következő fájl található:
    • Z6_2_0110_01.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  3. Kártyaolvasó segítségével másolja a „Z6_2_0110_01.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  4. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép elsődleges kártyanyílásként meghatározott foglalatába, majd kapcsolja be a fényképezőgépet.
  5. Válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  6. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  7. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
Z-series_FirmUp_Mac_Hu.pdf (PDF) (0,26 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Megjegyzés: A fényképezőgép NVM Express illesztőprogramjához tartozó nyílt forráskódú szoftver licencét a „BSD License (NVM Express Driver)” részben tesszük közzé.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.