Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

Z 5 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a Z 5 fényképezőgép „C” firmware-ének 1.02-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a fényképezőgépen található BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
A „C” 1.01-es firmware-verzió 1.02-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá vált a NIKKOR Z 50 mm f/1.2 S objektívek használata.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt a készülék nem választott ki bizonyos rekeszértékeket, amikor a felhasználó az alábbi objektívek vezérlőgyűrűjének elforgatásával videó módban rögzítette a rekeszt:
    • - NIKKOR Z 24–50mm f/4–6.3
    • - NIKKOR Z 24–200mm f/4–6.3 VR
    • - NIKKOR Z DX 16–50mm f/3.5–6.3 VR
    • - NIKKOR Z DX 50–250mm f/4.5–6.3 VR
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely megakadályozta, hogy a vakuegységek alkalmazni tudják a fényképezőgéppel kiválasztott TTL vakukompenzáció értékét, így az alábbi esetben nem valósult meg a vakukompenzáció:
    • - a felhasználó legalább két vakuegységet vezérelt rádiós AWL kapcsolaton keresztül, és
    • - az összes vakuegység azonos csoportba tartozott.
Változások az előző verziókhoz képest
A „C” 1.00-ás firmware-verzió 1.01-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Kiküszöböltünk egy problémát, amely akkor állt elő, amikor a fényképezőgépet két akkumulátort tartalmazó MB-N10 akkuegységgel és az A foglalatba helyezett EN-EL15 vagy EN-EL15a akkumulátorral használták; ilyenkor ugyanis esetenként előfordult, hogy a fényképezőgép nem váltott át a B foglalatban lévő akkumulátorra, amikor az A foglalatban lévő akkumulátor lemerült.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név Z 5 „C” firmware 1.02-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Z 5
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.01-es verziók
Fájlnév F-Z5-V102W.exe
Rendszerkövetelmények
  • Microsoft Windows 10 Home
  • Microsoft Windows 10 Pro
  • Microsoft Windows 10 Enterprise
  • Microsoft Windows 8.1
  • Microsoft Windows 8.1 Pro
  • Microsoft Windows 8.1 Enterprise
Megjegyzés: számítógép és kártyaolvasó használata szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Hozzon létre egy mappát a számítógép merevlemezén, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az F-Z5-V102W.exe elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. Az F-Z5-V102W.exe futtatásával bontsa ki a következő fájlt a „Z5Update” elnevezésű mappába:
    • Z_5_0102.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  4. Kártyaolvasó segítségével másolja a „Z_5_0102.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  5. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  6. Válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  7. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  8. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
Z-series_FirmUp_Win_Hu.pdf (PDF) (0,31 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Termékleírás
Név Z 5 „C” firmware 1.02-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Z 5
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.01-es verziók
Fájlnév F-Z5-V102M.dmg
Rendszerkövetelmények
  • macOS Catalina 10.15-ös verzió
  • macOS Mojave 10.14-es verzió
  • macOS High Sierra 10.13-as verzió
  • macOS Sierra 10.12-es verzió
Megjegyzés: számítógép és kártyaolvasó használata szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az F-Z5-V102M.dmg fájlt.
  2. A „Z5Update” mappát tartalmazó lemezkép állomány felcsatolásához kattintson duplán az F-Z5-V102M.dmg ikonra. A mappában a következő fájl található:
    • Z_5_0102.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  3. Kártyaolvasó segítségével másolja a „Z_5_0102.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  4. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  5. Válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  6. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  7. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
Z-series_FirmUp_Mac_Hu.pdf (PDF) (0,26 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.