Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

D750 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a D750 fényképezőgép „C” firmware-ének 1.15-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a fényképezőgépen található BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
A „C” 1.13-es firmware-verzió 1.15-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt túlzott mértékű torzításvezérlés került alkalmazásra az AF-P DX NIKKOR 10–20 mm f/4.5-5.6G VR objektívvel, 10 mm-es gyújtótávolsággal készített képeken, amikor a Képterület > Képterület kiválasztása menüpont FX (36x24) 1.0x értéke, a Képterület > Automatikus DX-kivágás menüpont Ki beállítása és a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ Automatikus torzításvezérlés menüpontjának Be eleme volt érvényben.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amelynek következtében a nem-CPU objektívvel és a kioldógomb egy mozdulattal történő teljes lenyomásával készített képek a következő beállítások esetén túlexponáltak lettek: a készenléti időzítőt kikapcsolták, az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ c1 Egyéni beállítását (Kioldógomb AE-L) Be értékre állították és az objektív adatait megadták a BEÁLLÍTÁS MENÜ Nem-CPU objektív adatai menüpontjában.
Változások az előző verziókhoz képest
A „C” 1.12-es firmware-verzió 1.13-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • A BEÁLLÍTÁS MENÜ > Időzóna és dátum > Időzóna menüpont kijelzője immár csak az aktuálisan kiválasztott időzóna főbb városainak nevét jeleníti meg.
A „C” 1.11-es firmware-verzió 1.12-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá váltak az AF-P objektívek alábbi funkciói:
    • - Amennyiben a készenléti időzítő lejár, miután a fényképezőgép már beállította az élességet, az időzítő újbóli aktiválása esetén nem változik a fókuszpozíció.
    • - Kézi élességállítási módban az élességjelző a keresőben (vagy élő nézetben a kiválasztott élességpont a monitoron) villogással jelzi, hogy az élességállító gyűrű elforgatása révén már elérte a végtelent, illetve a minimális fókusztávolságot.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Amennyiben a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ 2. fogl.ban levő kártya haszn. menüpontja Túlcsordulás elemének beállítását követően a felvételkészítés után megtekintették a képeket, esetenként előfordult, hogy a fényképezőgép az utolsó előtti fényképet jelenítette meg.
    • - A készülék néha nem megfelelően állította be a mikrofon érzékenységét, amikor videók rögzítése közben a Mikrofon érzékenység > Automatikus érzékenység menüpont volt érvényben.
A „C” 1.10-es firmware-verzió 1.11-asra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá vált a WT-7 vezeték nélküli jeladó.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Visszajátszás során az RGB hisztogram kijelzőn megtekintett bizonyos képek esetén hibás hisztogram jelent meg.
    • - Az Automatikus torzításvezérlés menüpont Be beállításának használata esetén torzítás jelentkezett azon képek szélein, amelyek készítésekor a Képminőség menüpont NEF (RAW) + JPEG finom, és a Képméret menüpont Közepes beállítása volt érvényben.
    • - Az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ f csoportjában (Vezérlők) található f5 Egyéni beállítás (Vezérlőtárcsák testreszab.) > Tárcsák felcserélése elemének értékét nem mentette el a készülék, amikor a BEÁLLÍTÁS MENÜ Beállítások mentése/betöltése menüpontjában kiválasztották a Beállítások mentése elemet.
    • - Esetenként előfordult, hogy nem lehetett képeket rögzíteni.
A „C” 1.02-es firmware-verzió 1.10-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • A BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI eleméhez hozzáadásra került a Külső eszköz rögzítésvezérlése beállítás. Ha a fényképezőgépet HDMI kapcsolaton keresztül csatlakoztatja egy, az Atomos Open Protocol-t (Atomos SHOGUN, NINJA2 vagy NINJA BLADE) támogató más gyártótól származó felvevő eszközhöz, akkor a Be beállítás kiválasztása esetén a felvételt a fényképezőgép vezérlőivel indíthatja el és állíthatja le. További információkat a mellékelt használati útmutatóban talál.
    Megjegyzés: Válasszon az 576p (progresszív) vagy a 480p (progresszív) beállításoktól eltérő lehetőséget a BEÁLLÍTÁS MENÜ HDMI > Kimenet felbontása menüpontjában.
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Élő nézetben végzett fényképezés során a kijelző fényereje nem változott meg, amikor az egyik vezérlőtárcsát elforgatta az expozíciókompenzáció beállításához, amikor Be (Automatikus visszaállítás) volt kiválasztva az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ b Fénymérés/expozíció > b3 Egyszerű expozíciókompenz. > Egyszerű expozíciókompenz. beállításában.
    • - Bár az ellenőrzés gomb rögzítette az objektívet a maximális rekeszértéken, amikor az Ellenőrzés funkciót társították hozzá, a maximális rekesz jelző nem jelent meg a monitoron.
    • - Ritka esetekben a zár nem oldott ki, amikor a felhasználó megpróbált videó élő nézetben fényképet készíteni.
    • - Kb. 4 másodperces csönd volt hallható a külső HDMI felvevővel videó élő nézetben felvett hanganyagon.
    • - A videó élő nézet során a monitoron megjelenített záridő, rekesz és ISO érzékenység eltért a végső videofájl értékeitől.
    • - Az élességpont egy része eltűnt, ha a felhasználó a kompozíciós rács megjelenítése közben kinagyította a képet.
    • - A hangot nem mindig lehetett beállítani, ha a videókat teljes képes visszajátszás során elrejtett kijelzőkkel játszották le (Nincs (csak kép)).
    • - Az expozíciókompenzáció nem hozta meg a kívánt eredményt, ha negatív értéket választottak ki a NEF (RAW) képeknek a RETUSÁLÁS MENÜ NEF (RAW) feldolgozás menüpontjával történő feldolgozása során.
    • - Ritka esetekben a felvételt nem sikerült megfelelően rögzíteni, amikor a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ HDR (széles dinamikatartom.) beállítása volt érvényben.
    • - Amikor időzített fényképezés során az Expozíció simítás menüpont Be értékét választották, az első képet követő összes kép túlexponált lett.
    • - A fájlok sorszámát nem a helyes sorrendben osztotta ki a készülék.
    • - Az élességpont nem a megfelelő helyen jelenik meg a monitoron.
    • - Néhány nyelv esetén karakterek vagy karakterrészek hiányoztak a BEÁLLÍTÁS MENÜ > Helyadatok > Pozíció kijelzőről.
    • - Néhány nyelv esetében karakterek vagy karakterrészek hiányoztak a BEÁLLÍTÁS MENÜ > AF finomhangolása > Mentett értékek listázása kijelzőről.
    • - Bizonyos régiókban semmi sem jelent meg a BEÁLLÍTÁS MENÜ Megfelelőségi jelölések menüpontjának kiválasztásakor.
  • • A súgó egyes leírásai módosultak.
  • • Mostantól a rázkódáscsökkentés funkcióval ellátott objektívek optimális rázkódáscsökkentést biztosítanak.
A „C” 1.01-es firmware-verzió 1.02-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Megbízhatóbbá vált a fényképezőgép működése.
A „C” 1.00-s firmware-verzió 1.01-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Kijavítottunk azt a hibát, amely miatt túlexponált képek jöttek létre, amikor külső vakuval készítettek fényképet automatikus FP nagysebességű szinkronnal, a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ ISO érzékenység beállítása > Autom. ISO érz. szabályozás menüpontjának Be beállítása mellett. (Az Automatikus FP nagy sebességű szinkron akkor elérhető, ha kiválasztja az 1/200 mp (Automatikus FP) vagy az 1/250 mp (Automatikus FP) értéket az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ e1 Vakuszinkron sebessége beállításában.)
  • • Kiküszöböltük a fényképezőgép monitorán és a televízión megjelenített menükkel és egyéb kijelzésekkel kapcsolatos problémákat, amelyek akkor jelentkeztek, amikor 4K felbontású TV-készüléket csatlakoztatott HDMI kapcsolaton keresztül.
  • • Csökkent az a zaj, amely esetenként akkor volt hallható, amikor nem a Ki beállítás volt érvényben az EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ d1 Hangjelzés menüpontjában.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név D750 „C” firmware 1.15-es verzió
Támogatott fényképezőgépek D750
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.13-es verziók
Fájlnév F-D750-V115W.exe
Rendszerkövetelmények
  • Microsoft Windows 10 Home
  • Microsoft Windows 10 Pro
  • Microsoft Windows 10 Enterprise
  • Microsoft Windows 8.1
  • Microsoft Windows 8.1 Pro
  • Microsoft Windows 8.1 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Home Basic
  • Microsoft Windows 7 Home Premium
  • Microsoft Windows 7 Professional
  • Microsoft Windows 7 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Ultimate
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Hozzon létre egy mappát a számítógép merevlemezén, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az F-D750-V115W.exe elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. Az F-D750-V115W.exe futtatásával bontsa ki a következő fájlt a „D750Update” elnevezésű mappába:
    • D750_0115.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  4. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „D750_0115.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  5. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép 1. kártyafoglalatába, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  6. Válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  7. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  8. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
DSLR_Firmup_Win_Hu.pdf (PDF) (0,22 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Termékleírás
Név D750 „C” firmware 1.15-es verzió
Támogatott fényképezőgépek D750
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.13-es verziók
Fájlnév F-D750-V115M.dmg
Rendszerkövetelmények
  • macOS Mojave 10.14-es verzió
  • macOS High Sierra 10.13-as verzió
  • macOS Sierra 10.12-es verzió
  • OS X 10.11.6
  • OS X 10.10.5
  • OS X 10.9.5
  • OS X 10.8.5
  • OS X 10.7.5
  • Mac OS X 10.6.8
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az F-D750-V115M.dmg fájlt.
  2. A „D750Update” mappát tartalmazó lemezkép állomány felcsatolásához kattintson duplán az F-D750-V115M.dmg ikonra. A mappában a következő fájl található:
    • D750_0115.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  3. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „D750_0115.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  4. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép 1. kártyafoglalatába, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  5. Válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  6. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  7. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
DSLR_Firmup_Mac_Hu.pdf (PDF) (0,19 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.