Magyar

Z 7 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a Z 7 fényképezőgép „C” firmware-ének 1.01-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a fényképezőgépen található BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
A „C” 1.00-es firmware-verzió 1.01-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt, ritkán előforduló körülmények között a fényképezőgép lefagyott sorozatkészítéskor, amikor a NEF (RAW) volt kiválasztva a Képminőség és a Be lehetőség a Néma fényképezés a FÉNYKÉPEZÉS MENÜ-ben.
  • • Ha a Kioldás engedélyezve lehetőség van kiválasztva az Üres foglalattal nincs kiold. a BEÁLLÍTÁS MENÜ opciónál, a Kép megtekintése lehetőség a VISSZAJÁTSZÁS MENÜ-ben is elérhető, akkor is, ha nincs memóriakártya behelyezve.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név Z 7 „C” firmware 1.01-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Z 7
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00-ás verzió
Fájlnév F-Z7-V101W.exe
Rendszerkövetelmények
  • Microsoft Windows 10 Home
  • Microsoft Windows 10 Pro
  • Microsoft Windows 10 Enterprise
  • Microsoft Windows 8.1
  • Microsoft Windows 8.1 Pro
  • Microsoft Windows 8.1 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Home Basic
  • Microsoft Windows 7 Home Premium
  • Microsoft Windows 7 Professional
  • Microsoft Windows 7 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Ultimate
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Hozzon létre egy mappát a számítógép merevlemezén, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az F-Z7-V101W.exe elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. Az F-Z7-V101W.exe futtatásával bontsa ki a következő fájlt a „Z7Update” elnevezésű mappába:
    • Z_7_0101.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  4. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „Z_7_0101.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  5. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  6. Válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  7. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  8. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt (bár D-SLR típusú fényképezőgépekhez lett írva, a csatolt fájl a tükör nélküli fényképezőgépekhez is egyformán jól használható):
DSLR_Firmup_Win_Hu.pdf (PDF) (0,22 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Termékleírás
Név Z 7 „C” firmware 1.01-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Z 7
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00-ás verzió
Fájlnév F-Z7-V101M.dmg
Rendszerkövetelmények
  • macOS Mojave 10.14-es verzió
  • macOS High Sierra 10.13-as verzió
  • macOS Sierra 10.12-es verzió
  • OS X 10.11.6
  • OS X 10.10.5
  • OS X 10.9.5
  • OS X 10.8.5
  • OS X 10.7.5
  • Mac OS X 10.6.8
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az F-Z7-V101M.dmg fájlt.
  2. A „Z7Update” mappát tartalmazó lemezkép állomány felcsatolásához kattintson duplán az F-Z7-V101M.dmg ikonra. A mappában a következő fájl található:
    • Z_7_0101.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  3. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „Z_7_0101.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  4. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  5. Válassza a BEÁLLÍTÁS MENÜ Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  6. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  7. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt (bár D-SLR típusú fényképezőgépekhez lett írva, a csatolt fájl a tükör nélküli fényképezőgépekhez is egyformán jól használható):
DSLR_Firmup_Mac_Hu.pdf (PDF) (0,19 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Végfelhasználói licencszerződés

A letöltési szolgáltatás az Ön készülékén nem vehető igénybe.

Másik eszközön való használathoz elküldheti magának e-mailben a letöltési linket.

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.

Letöltési központ