Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

COOLPIX P610 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a COOLPIX P610 fényképezőgépeken futó firmware 1.3-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a fényképezőgép Beállítás menüjének Firmware verzió menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgépen futó firmware verzióját. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
Az 1.2-es firmware verzió 1.3-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Az alábbi problémákat küszöböltük ki:
    • - Az időzített fényképezés 1800 felvétel után befejeződött.
    • - Videók Hold módban történő készítésekor esetenként előfordult, hogy a fényképezőgép csak a főkapcsolóra reagált, a többi vezérlőgombra nem.
Változások az előző verziókhoz képest
Az 1.1-es firmware verzió 1.2-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Kiküszöböltük azt a problémát, amely miatt a hongkongi, makaói és tajvani érdekes helyek (POI pontok) nem jelentek meg megfelelően.
Az 1.0-es firmware verzió 1.1-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Kiküszöböltük az alábbi problémákat, amelyek ritka esetben akkor fordultak elő, amikor a szem érzékelő használatával váltott a monitor és az elektronikus kereső kijelzője között:
    - A kép nem jelent meg megfelelően, illetve nem lehetett megfelelően elmenteni.
    - A fényképezőgép lefagyott.
  • • Kijavítja a kézi élességállítás azon hibáját, mely az időzített fényképezés használatakor az élességállítási pozíció képenkénti változását okozta.
A fényképezőgép firmware verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A menük megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját.
  3. A menü ikonok megjelenítéséhez nyomja meg a választógomb bal oldalát, majd jelölje ki a Beállítás lehetőséget, és nyomja meg az OK gombot.
  4. A fényképezőgépen futó firmware verziójának megjelenítéséhez jelölje ki a Beállítás menü Firmware verzió menüpontját, és nyomja meg az OK gombot.
  5. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware verzióját.
  6. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név COOLPIX P610 1.3-es firmware verzió
Támogatott fényképezőgépek COOLPIX P610
Támogatott firmware verziók 1.0–1.2-es verzió
Fájlnév F-P610-V13W.exe
Operációs rendszer
  • Microsoft Windows 10 Home
  • Microsoft Windows 10 Pro
  • Microsoft Windows 10 Enterprise
  • Microsoft Windows 8.1
  • Microsoft Windows 8.1 Pro
  • Microsoft Windows 8.1 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Home Basic
  • Microsoft Windows 7 Home Premium
  • Microsoft Windows 7 Professional
  • Microsoft Windows 7 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Ultimate
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Hozzon létre egy mappát a számítógép merevlemezén, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az F-P610-V13W.exe elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. Futtassa az F-P610-V13W.exe fájlt, ezzel kibontja a firmware-t az új mappa almappájába. A létrejött fájl- és mappahierarchia az alábbiakban látható:
    • firmware (a firmware-t tartalmazó almappa)
    • firmware.bin (a fényképezőgép firmware-je, amely a „firmware” mappában helyezkedik el)
  4. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „firmware” mappát egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a „firmware” mappát a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  5. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  6. Válassza a Beállítás menü Firmware verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  7. A frissítés befejeztével kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  8. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
CPX_MS_FirmUp_Win_Hu.pdf (PDF) (0,19 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

A COOLPIX fényképezőgépeken futó firmware frissítése 5 egyszerű lépésben

Termékleírás
Név COOLPIX P610 1.3-es firmware verzió
Támogatott fényképezőgépek COOLPIX P610
Támogatott firmware verziók 1.0–1.2-es verzió
Fájlnév F-P610-V13M.dmg
Operációs rendszer
  • macOS High Sierra 10.13-as verzió
  • macOS Sierra 10.12-es verzió
  • OS X 10.11.6
  • OS X 10.10.5
  • OS X 10.9.5
  • OS X 10.8.5
  • OS X 10.7.5
  • Mac OS X 10.6.8
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az F-P610-V13M.dmg fájlt.
  2. Az alábbi mappát és fájlt tartalmazó lemezkép állomány felcsatolásához kattintson duplán az F-P610-V13M.dmg ikonra:
    • firmware (a firmware-t tartalmazó almappa)
    • firmware.bin (a fényképezőgép firmware-je, amely a „firmware” mappában helyezkedik el)
  3. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „firmware” mappát egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a „firmware” mappát a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  4. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  5. Válassza a Beállítás menü Firmware verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  6. A frissítés befejeztével kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  7. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
CPX_MS_FirmUp_Mac_Hu.pdf (PDF) (0,16 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

A COOLPIX fényképezőgépeken futó firmware frissítése 5 egyszerű lépésben

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.