Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

Nikon 1 V3 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a Nikon 1 V3 fényképezőgép „C” firmware-ének 1.12-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt válassza a Beállítás menü Firmware-verzió menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgépen futó firmware verziószámát. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
A „C” 1.11-s firmware-verzió 1.12-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely miatt az Automatikus kikapcsolás funkció DF-N1000 elektronikus kereső használata esetén nem az elvárt módon működött.
Változások az előző verziókhoz képest
A „C” 1.10-s firmware-verzió 1.11-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Kiküszöböltük azt a problémát, amelynek következtében a fényképezőgép akkumulátora a szokásosnál gyorsabban lemerült, amikor GP-N100 GPS-egység csatlakoztatása során a fényképezőgép ki volt kapcsolva, illetve alvó üzemmódban működött.
A „C” 1.00-s firmware-verzió 1.10-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Mostantól támogatott a Camera Control Pro 2 szoftver 2.22.0-ás verziója, így a következő műveletek váltak elvégezhetővé:
    • - A csatlakoztatott fényképezőgépek beállításai módosíthatók a Camera Control Pro 2 alkalmazásból.
    • - A Camera Control Pro 2 Live View (élő nézet) ablaka mostantól használható állóképek és videók készítésére, valamint az AF mező kiválasztására és a fényképezőgép beállításainak módosítására.
    • - A Camera Control Pro 2 mostantól támogatja a legjobb pillanat rögzítése módot.
Megjegyzés a firmware frissítéséről
Előfordulhat, hogy a firmware frissítése visszaállítja a fényképezőgép óráját. A helyes dátum és idő a Beállítás menü Időzóna és dátum menüpontjában állítható be.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a Beállítás menü Firmware-verzió menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név Nikon 1 V3 „C” firmware 1.12-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Nikon 1 V3
Támogatott firmware-verziók „C” 1.00–1.11-es firmware-verziók
Fájlnév F-V3-V112W.exe
Rendszerkövetelmények
  • Microsoft Windows 10 Home
  • Microsoft Windows 10 Pro
  • Microsoft Windows 10 Enterprise
  • Microsoft Windows 8.1
  • Microsoft Windows 8.1 Pro
  • Microsoft Windows 8.1 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Home Basic
  • Microsoft Windows 7 Home Premium
  • Microsoft Windows 7 Professional
  • Microsoft Windows 7 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Ultimate
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Hozzon létre egy mappát a számítógép merevlemezén, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az F-V3-V112W.exe elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. Az F-V3-V112W.exe futtatásával bontsa ki a következő fájlt a „V3Update” elnevezésű mappába:
    • V3__0112.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  4. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „V3__0112.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
  5. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép kártyafoglalatába, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  6. Válassza a Beállítás menü Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  7. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  8. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
Nikon1_FirmUp_Win_Hu.pdf (PDF) (0,20 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Termékleírás
Név Nikon 1 V3 „C” firmware 1.12-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Nikon 1 V3
Támogatott firmware-verziók „C” 1.00–1.11-es firmware-verziók
Fájlnév F-V3-V112M.dmg
Rendszerkövetelmények
  • macOS High Sierra 10.13-as verzió
  • macOS Sierra 10.12-es verzió
  • OS X 10.11.6
  • OS X 10.10.5
  • OS X 10.9.5
  • OS X 10.8.5
  • OS X 10.7.5
  • Mac OS X 10.6.8
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az F-V3-V112M.dmg fájlt.
  2. A „V3Update” mappát tartalmazó lemezkép állomány felcsatolásához kattintson duplán az F-V3-V112M.dmg ikonra. A mappában a következő fájl található:
    • V3__0112.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  3. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „V3__0112.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
  4. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgép kártyafoglalatába, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  5. Válassza a Beállítás menü Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  6. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  7. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
Nikon1_FirmUp_Mac_Hu.pdf (PDF) (0,15 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.