Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

Nikon 1 V2 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a Nikon 1 V2 fényképezőgép „A” firmware-ének 1.22-es verzióra, illetve „B” firmware-ének 1.21-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Az „A” és „B” firmware frissítését egyszerre végezheti el. Folytatás előtt válassza a SET_UP (Beállítás) menü Firmware-verzió menüpontját, és ellenőrizze a fényképezőgépen futó firmware verziószámát. Nem szükséges letöltenie vagy telepítenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
Az „A”/„B” 1.21-es firmware-verzióról az „A” 1.22-es/„B” 1.21-es firmware-verzióra történő frissítésből adódó változások
  • • Megoldottuk azt a problémát, amelynek következtében a fényképezőgép nem tudta megfelelően megjeleníteni a GP-N100 GPS-egység által szolgáltatott helyadatokat.
Változások az előző verziókhoz képest
Az „A”/„B” 1.20-as firmware-verzióról az 1.21-es verzióra történő frissítésből adódó változások
  • • Kiküszöböltük az Eye-Fi vezeték nélküli feltöltés leállását, ami akkor lépett fel, amikor videók Eye-Fi kártyára történő rögzítése közben nem a videofelvétel gombbal állították le a felvételt.
Az „A”/„B” 1.10-es firmware-verzióról az 1.20-as verzióra történő frissítésből adódó változások
  • • Támogatottá vált az 1 NIKKOR VR 70–300 mm f/4.5-5.6 objektívek élességállítási határérték kapcsolója. Felhívjuk figyelmét, hogy a frissítést követően az „L” firmware 1.10-es vagy korábbi verzióját futtató FT1 adapterrel nem működik az automatikus élességállítás. Felkérjük az FT1 adapter használóit, hogy az „L” firmware-t frissítsék az 1.20-as verzióra.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely az FT1 adapterrel 15 kép/mp-es sebességgel készített képek alulexponáltságát eredményezte.
  • • Kiküszöböltük azt a problémát, amely miatt Lexar UHS-I SD kártya behelyezésekor esetenként kártyahozzáférési hibát jelzett a készülék.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely MF (Kézi élességállítás) módban megakadályozta a WU-1b vezeték nélküli mobiladapterrel történő távoli fényképezést, amikor a fényképezőgépet DSA-N1 digiszkóp adapterrel vagy FT1 bajonett adapterrel használták.
  • • Kiküszöböltük azt a problémát, amely megakadályozta az expozíciókompenzáció alkalmazását a Motion_snapshot.png (Mozgó pillanatkép) módban készített fényképeken, amikor az Expozíciós mód menüpont Leave_Scene.png (Autom. program választó) lehetősége volt érvényben.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amely megakadályozta, hogy a PTP/IP protokollon keresztül csatlakozó Wireless Mobile Utility segédprogram és más alkalmazások hozzáférjenek a 256-nál magasabb mappaszámmal rendelkező mappákban tárolt MOV fájlokhoz.
Az „A”/„B” 1.00-ás firmware-verzióról az 1.10-es verzióra történő frissítésből adódó változások
  • • Az 1 NIKKOR objektíveken futó firmware mostantól a szokásos módon frissíthető.
  • • Az FT1 bajonett adapteren keresztül csatlakoztatott AF-S objektívek esetén használhatóvá vált az AF-C (Folyamatos AF) mód. A funkció alkalmazását azonban az FT1 adapter firmware-ének csak az 1.10-es és későbbi verziói támogatják, ezért használatához frissítse az adaptert erre a verzióra. Amennyiben egyszerre frissíti a fényképezőgépen és az FT1 bajonett adapteren futó firmware-t, az FT1 adapter firmware-ének frissítése előtt frissítse a Nikon 1 V2 készülék firmware-ét.
  • • Támogatottá váltak az élességállító gyűrűvel felszerelt 1 NIKKOR 32 mm f/1.2 objektívek.
  • • Az MF (Kézi élességállítás) zoom kijelzője kibővült az 1x-es zoom lehetőséggel.
  • • Automatikus, P, S, A és M módokban simábbá vált az elektronikus kereső képe.
  • • Megoldottuk azt a problémát, amelynek következtében alulexponáltak lettek az FT1 bajonett adapterrel csatlakoztatott AF-S objektívvel sorozatfelvétel (folyamatos kioldási) módban készített képek.
  • • Javult az óra pontossága abban az esetben, amikor az órához az Óra beáll. GPS alapján menüpont Igen lehetőségének kiválasztásával GP-N100 GPS-egység szolgáltatta az időadatokat. A GPS általi téves időszolgáltatás lehetősége azonban nem küszöbölhető ki teljesen. Az óra pontossága csak akkor fog javulni, ha a GP-N100 egységen futó firmware-t az 1.02-es verzióra frissíti.
Megjegyzés a firmware frissítéséről
Előfordulhat, hogy a firmware frissítése visszaállítja a fényképezőgép óráját. A helyes dátum és idő a SET_UP (Beállítás) menü Időzóna és dátum menüpontjában állítható be.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a SET_UP (Beállítás) menü Firmware-verzió menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgépen futó „A” és „B” firmware verziószámát.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név Nikon 1 V2 „A” firmware 1.22-es verzió és „B” firmware 1.21-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Nikon 1 V2
Támogatott firmware-verziók „A” firmware 1.00–1.21-as verzió és „B” firmware 1.00–1.21-as verzió
Fájlnév F-V2-V122W.exe
Rendszerkövetelmények
  • Microsoft Windows 10 Home
  • Microsoft Windows 10 Pro
  • Microsoft Windows 10 Enterprise
  • Microsoft Windows 8.1
  • Microsoft Windows 8.1 Pro
  • Microsoft Windows 8.1 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Home Basic
  • Microsoft Windows 7 Home Premium
  • Microsoft Windows 7 Professional
  • Microsoft Windows 7 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Ultimate
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Hozzon létre egy mappát a számítógép merevlemezén, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az „F-V2-V122W.exe” elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. Az „F-V2-V122W.exe” futtatásával bontsa ki a következő fájlt a „V2Update” elnevezésű mappába:
    • V2__0122.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  4. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „V2__0122.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
  5. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  6. Válassza a SET_UP (Beállítás) menü Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  7. A frissítés befejeztével kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  8. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
Nikon1_FirmUp_Win_Hu.pdf (PDF) (0,20 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Termékleírás
Név Nikon 1 V2 „A” firmware 1.22-es verzió és „B” firmware 1.21-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Nikon 1 V2
Támogatott firmware-verziók „A” firmware 1.00–1.21-as verzió és „B” firmware 1.00–1.21-as verzió
Fájlnév F-V2-V122M.dmg
Rendszerkövetelmények
  • macOS High Sierra 10.13-as verzió
  • macOS Sierra 10.12-es verzió
  • OS X 10.11.6
  • OS X 10.10.5
  • OS X 10.9.5
  • OS X 10.8.5
  • OS X 10.7.5
  • Mac OS X 10.6.8
Megjegyzés: Kártyaolvasó vagy beépített kártyafoglalattal rendelkező számítógép szükséges.
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az „F-V2-V122M.dmg” elnevezésű fájlt.
  2. A „V2Update” mappát tartalmazó lemezkép állomány felcsatolásához kattintson duplán az F-V2-V122M.dmg ikonra. A mappában a következő fájl található:
    • V2__0122.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  3. Kártyafoglalat vagy kártyaolvasó segítségével másolja a „V2__0122.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
  4. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  5. Válassza a SET_UP (Beállítás) menü Firmware-verzió menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  6. A frissítés befejeztével kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  7. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Megjegyzés: A frissítés végrehajtásához szükséges eszközökről szóló részletesebb útmutatásért vagy tájékoztatásért töltse le a következő pdf fájlt:
Nikon1_FirmUp_Mac_Hu.pdf (PDF) (0,15 MB)

Megjegyzés: A frissítéseket egy hivatalos Nikon szervizben is elvégeztetheti.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.