Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

Camera Control Pro 2

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

Megjegyzések


  • • Ez a szoftver a Camera Control Pro 2 alkalmazással rendelkező felhasználók számára készült. Új felhasználók esetén a szoftver telepítését követően 30 napig próbaverzióként működik, ezen időszak elteltével megvásárlása után válik ismét használhatóvá.
  • • A szoftver „S-CCPRO_-022600WF-ALLIN-ALL___.exe” elnevezésű fájlként került forgalomba. A frissítéshez töltse le és futtassa ezt a fájlt.
  • • A frissítés során előfordulhat, hogy tulajdonjogának ellenőrzéséhez meg kell adnia a termékkulcsot.
  • • A telepítés előtt zárjon be minden más futó alkalmazást, ideértve a Camera Control Pro 2 alkalmazást is, illetve kapcsoljon ki minden vírusellenőrző szoftvert.
  • • A frissítés végrehajtásakor jelentkezzen be egy rendszergazdai jogosultságot nyújtó fiókba.
  • • A frissítést követően a felhasználói felület nyelve azonos lesz a jelenlegi szoftververzió nyelvével, és nem módosítható.
  • • A D5 készüléken futó „C” firmware 1.20-as vagy újabb verziójának használata esetén frissítse a Camera Control Pro 2 alkalmazást a jelenlegi verzióra, mert a 2.25.0-ás vagy korábbi verziók nem fognak a várt módon működni.
  • • Felkérjük a D5500 készülék (C firmware 1.01-es vagy későbbi verziójával rendelkező), illetve a D5300 készülék (C firmware 1.01-es vagy későbbi verziójával rendelkező) azon felhasználóit, akik a Camera Control Pro 2 szoftver Windows kiadását telepítették, hogy frissítsenek a firmware legújabb verziójára, mert a 2.22.0-ás és a korábbi verziók már nem ismerik fel a fényképezőgépet.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
Termékleírás
Név Camera Control Pro 2 2.26.0-ás verzió
Fájlnév S-CCPRO_-022600WF-ALLIN-ALL___.exe
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
Támogatott fényképezőgépek
  • D5, D4S, D4, D3X, D3S, D3
  • Df, D850, D810, D810A, D800, D800E, D750, D700, D610, D600
  • D500, D300S, D300, D7500, D7200, D7100, D7000, D5600, D5500, D5300, D5200, D5100, D5000, D90, D60, Nikon 1 V3 („C” firmware 1.10-es vagy újabb verziója)
Megjegyzés: Egyes országokban vagy régiókban a fent említett termékek némelyike nem kerül, illetve nem került forgalomba.
Rendszerkövetelmények
Operációs rendszer
  • Microsoft Windows 10 Home
  • Microsoft Windows 10 Pro
  • Microsoft Windows 10 Enterprise
  • Microsoft Windows 8.1
  • Microsoft Windows 8.1 Pro
  • Microsoft Windows 8.1 Enterprise
  • Microsoft Windows 7 Home Basic 1. szervizcsomag
  • Microsoft Windows 7 Home Premium 1. szervizcsomag
  • Microsoft Windows 7 Professional 1. szervizcsomag
  • Microsoft Windows 7 Enterprise 1. szervizcsomag
  • Microsoft Windows 7 Ultimate 1. szervizcsomag
Megjegyzés: Kizárólag előtelepített verziók. Támogatja a 64 és a 32 bites verziókat is; a szoftver 64 bites natív alkalmazásként fut a Windows 64 bites kiadásaiban.
Processzor Intel Celeron, Pentium 4 vagy Core sorozat, legalább 1 GHz
Memória (RAM) Legalább 1 GB (legalább 1,5 GB ajánlott)
Szabad hely a merevlemezen Az indítólemezen minimum 500 MB szabad tárhely (legalább 1 GB ajánlott)
Monitor
  • Felbontás: Legalább 1024 × 768 képpont (XGA)
  • Színek: Legalább 24 bites színmélység (True Color)
Csatlakozó Beépített USB-port szükséges. Amennyiben a fényképezőgép USB-hubon keresztül csatlakozik, előfordulhat, hogy nem az elvárt módon működik.
Megjegyzések
  • A D3, D700, D300S, D300, D5000, D90 és D60 készülékektől eltérő típusú fényképezőgépek felhasználói számára: Az Explorer, a Nikon Transfer 2 és más szoftverek nem jelenítik meg a fényképezőgépbe helyezett memóriakártyákon tárolt képeket. A képek a Camera Control Pro 2 alkalmazásból való kilépést követően jelennek meg.
  • AF-F használata D4, D800, D800E, D610, D600, D7100, D7000, D5500, D5300, D5200, D5100 és Df fényképezőgépekkel: Az élességpont nem rögzül képinformációként azon képek esetében, amelyek AF-F automatikus élességállítási módban a Shoot (Felvétel) gombbal készültek. A D5200 készülék kivételével az élességpont rögzítésre kerül az AF and Shoot (AF és felvétel) gomb használatával készített képeken, de felhívjuk a figyelmét arra, hogy a D7000 készülék esetében AF-F módban nem készíthetők képek az AF and Shoot (AF és felvétel) gombbal.
Az 2.25.1-es verzióról az 2.26.0-s verzióra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá vált a D850 készülék is.
  • • A D850 készülék az alábbi főbb funkciókkal bővült ki:
    • - Néhány funkció kivételével a D850 vezérlői immár használhatók élő nézetben.
    • - Mostantól videók HDMI eszközökre történő rögzítésekor a felhasználók a Camera (Fényképezőgép) menü Control HDMI External Recording (Külső HDMI felvevőeszköz vezérlése) elemének használatával elindíthatják és leállíthatják a felvételt.
    • - A D850 készülék Egyéni beállítások menüjében a g2 Egyéni beállítás (Csúcsfény fényessége) elérhető a Camera (Fényképezőgép) menü Custom Settings (Egyéni beállítások) elemén keresztül is.
  • • Élő nézetben mostantól a Highlight display (Csúcsfénykijelzés) beállítás használatával megváltoztatható a csúcsfénykijelzés árnyékolásának iránya.
  • • Az Options (Beállítások) menüpont kibővült a Live view (Élő nézet) elemmel.
Telepítés
  1. Hozzon létre egy mappát a merevlemezen, és nevezze el tetszés szerint.
  2. Töltse le az S-CCPRO_-022600WF-ALLIN-ALL___.exe elnevezésű fájlt az 1. lépésben létrehozott mappába.
  3. A telepítő elindításához futtassa az S-CCPRO_-022600WF-ALLIN-ALL___.exe nevű fájlt.
  4. A telepítés elvégzéséhez kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.

Megjegyzések


  • • Ez a szoftver a Camera Control Pro 2 alkalmazással rendelkező felhasználók számára készült. Új felhasználók esetén a szoftver telepítését követően 30 napig próbaverzióként működik, ezen időszak elteltével megvásárlása után válik ismét használhatóvá.
  • • A szoftver „S-CCPRO_-022600MF-ALLIN-64BIT_.dmg” elnevezésű fájlként került forgalomba. A frissítéshez töltse le és futtassa ezt a fájlt.
  • • A frissítés során előfordulhat, hogy tulajdonjogának ellenőrzéséhez meg kell adnia a termékkulcsot.
  • • A telepítés előtt zárjon be minden más futó alkalmazást, ideértve a Camera Control Pro 2 alkalmazást is, illetve kapcsoljon ki minden vírusellenőrző szoftvert.
  • • A frissítés elvégzése során a rendszer felszólítja a rendszergazda jelszó megadására.
  • • A frissítést követően a felhasználói felület nyelve azonos lesz a jelenlegi szoftververzió nyelvével, és nem módosítható.
  • • A D5 készüléken futó „C” firmware 1.20-as vagy újabb verziójának használata esetén frissítse a Camera Control Pro 2 alkalmazást a jelenlegi verzióra, mert a 2.25.0-ás vagy korábbi verziók nem fognak a várt módon működni.
  • • A frissítést követően előfordulhat, hogy az OS X bizonyos verziói alatt futó Wireless Transmitter Utility segédprogram 1.5.6-os vagy korábbi verziói nem ismerik fel a fényképezőgépet. A Wireless Transmitter Utility felhasználóit felkérjük arra, hogy telepítsék a program 1.6.0-s vagy újabb verzióját.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
Termékleírás
Név Camera Control Pro 2 2.26.0-ás verzió
Fájlnév S-CCPRO_-022600MF-ALLIN-64BIT_.dmg
Szerzői jog Nikon Corporation
Archív fájltípus Önkicsomagoló
Reprodukció Nem engedélyezett
Támogatott fényképezőgépek
  • D5, D4S, D4, D3X, D3S, D3
  • Df, D850, D810, D810A, D800, D800E, D750, D700, D610, D600
  • D500, D300S, D300, D7500, D7200, D7100, D7000, D5600, D5500, D5300, D5200, D5100, D5000, D90, D60, Nikon 1 V3 („C” firmware 1.10-es vagy újabb verziója)
Megjegyzés: Egyes országokban vagy régiókban a fent említett termékek némelyike nem kerül, illetve nem került forgalomba.
Rendszerkövetelmények
Operációs rendszer
  • macOS Sierra 10.12.6-es verzió
  • OS X 10.11.6
  • OS X 10.10.5
Processzor Intel Core vagy Xeon sorozat, legalább 1 GHz
Memória (RAM) Legalább 2 GB
Szabad hely a merevlemezen Az indítólemezen minimum 500 MB szabad tárhely (legalább 1 GB ajánlott)
Monitor
  • Felbontás: Legalább 1024 × 768 képpont (XGA)
  • Színek: Legalább 24 bites színmélység (színek milliói)
Csatlakozó Beépített USB-port szükséges. Amennyiben a fényképezőgép USB-hubon keresztül csatlakozik, előfordulhat, hogy nem az elvárt módon működik.
Megjegyzések
  • A macOS Sierra 10.12-es verziójának felhasználói számára: A Wireless Transmitter Utility segédprogram helyi hálózatokhoz történő csatlakozásra nem használható.
  • A D3, D700, D300S, D300, D5000, D90 és D60 készülékektől eltérő típusú fényképezőgépek felhasználói számára: Az Image Capture, az iPhoto, a Nikon Transfer 2 és más szoftverek nem jelenítik meg a fényképezőgépbe helyezett memóriakártyákon tárolt képeket. A képek a Camera Control Pro 2 alkalmazásból való kilépést követően jelennek meg.
  • AF-F használata D4, D800, D800E, D610, D600, D7100, D7000, D5500, D5300, D5200, D5100 és Df fényképezőgépekkel: Az élességpont nem rögzül képinformációként azon képek esetében, amelyek AF-F automatikus élességállítási módban a Shoot (Felvétel) gombbal készültek. A D5200 készülék kivételével az élességpont rögzítésre kerül az AF and Shoot (AF és felvétel) gomb használatával készített képeken, de felhívjuk a figyelmét arra, hogy a D7000 készülék esetében AF-F módban nem készíthetők képek az AF and Shoot (AF és felvétel) gombbal.
  • • Amennyiben a Camera Control Pro 2 alkalmazást közvetlenül azután indítja el, hogy nagyszámú (több száz) képet tartalmazó memóriakártyával rendelkező fényképezőgépet csatlakoztatott, a számítógép esetleg nem érzékeli a fényképezőgépet vagy a fényképezőgép lassan reagálhat. Ne indítsa el a Camera Control Pro 2 alkalmazást, amíg a kártyaművelet jelzőfénye világít.
  • • Amennyiben a fényképezőgépet fényképezőgép vezérlési módban OS X 10.10-es vagy 10.11-es operációs rendszer alatt LAN hálózathoz csatlakoztatja, a Mac OS Image Capture alkalmazása a fényképezőgépet „SHARED” (megosztott) készülékként jeleníti meg. Ne válassza ki a fényképezőgépet a „SHARED” listán, ellenkező esetben ugyanis a Camera Control Pro 2 alkalmazás nem fogja felismerni a fényképezőgépet.
Az 2.25.1-es verzióról az 2.26.0-s verzióra történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá vált a D850 készülék is.
  • • A D850 készülék az alábbi főbb funkciókkal bővült ki:
    • - Néhány funkció kivételével a D850 vezérlői immár használhatók élő nézetben.
    • - Mostantól videók HDMI eszközökre történő rögzítésekor a felhasználók a Camera (Fényképezőgép) menü Control HDMI External Recording (Külső HDMI felvevőeszköz vezérlése) elemének használatával elindíthatják és leállíthatják a felvételt.
    • - A D850 készülék Egyéni beállítások menüjében a g2 Egyéni beállítás (Csúcsfény fényessége) elérhető a Camera (Fényképezőgép) menü Custom Settings (Egyéni beállítások) elemén keresztül is.
  • • Élő nézetben mostantól a Highlight display (Csúcsfénykijelzés) beállítás használatával megváltoztatható a csúcsfénykijelzés árnyékolásának iránya.
  • • A Preferences (Saját beállítások) menüpont kibővült a Live view (Élő nézet) elemmel.
Telepítés
  1. Töltse le az S-CCPRO_-022600MF-ALLIN-64BIT_.dmg elnevezésű fájlt.
  2. A „Camera Control Pro 2” lemezkép felcsatolásához kattintson duplán a letöltött fájlra. Az állomány tartalmaz egy „Welcome” elnevezésű fájlt.
  3. A telepítő elindításához kattintson duplán a „Welcome” nevű fájlra.
  4. A telepítés elvégzéséhez kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.

Megállapodás

  • Letöltés
  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600WF-ALLIN-ALL___.exe
    (Kb. 245.60 MB)

  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600WF-ALLIN-ALL___.exe
    (Kb. 245.60 MB)

  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600WF-ALLIN-ALL___.exe
    (Kb. 245.60 MB)

  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600WF-ALLIN-ALL___.exe
    (Kb. 245.60 MB)

  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600WF-ALLIN-ALL___.exe
    (Kb. 245.60 MB)

  • Letöltés
  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600MF-ALLIN-64BIT_.dmg
    (Kb. 116.52 MB)

  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600MF-ALLIN-64BIT_.dmg
    (Kb. 116.52 MB)

  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600MF-ALLIN-64BIT_.dmg
    (Kb. 116.52 MB)

  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600MF-ALLIN-64BIT_.dmg
    (Kb. 116.52 MB)

  • Letöltés

    S-CCPRO_-022600MF-ALLIN-64BIT_.dmg
    (Kb. 116.52 MB)

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.